BENDEGÚZ


Furcsa kettősség jellemzi a Puli szellemét, kettősség, ami miatt a Puli lelke oly összetett és bonyolult. Bonyolult, mert nem értheti meg teljesen és igazán csak az, aki magyar vagy először próbálja magát beleképzelni abba, ami magyar. Összetett, mert két dolog, két véglet érzékeny egyensúlya és mindig tudja, érzi, hogy a külső környezetének éppen melyik végletre van szüksége. Nehéz ezt tényleg megmagyarázni és szemléltetni.

BENDEGÚZNAK VÉRE!

A Nap viszonylag későn kelt fel és késve világította be a mezőt. Igaz ezen a reggelen minden késésben volt, mert néha az ember érzi úgy, hogy pattanásig feszült idegei miatt ő gyorsul a környezet, a külvilág meg mintha lelassulna. A világosság késedelme Napkelet felől természetes jelenség volt ezen a vidéken, hiszen a Kárpátok miatt a Nap első sugarai a bérceken túl maradtak. Ami már átfricskázott a hegygerincen, kicsit meredekebb szögben az már erősebb és bátrabb napsugár volt. Kellett is, mert nyergelt a horda. Egész éjjel nem aludtak. A harci indulat reggelre pont a tetőfokára hágott, bár éjjel az alvatlanságot a feszített húrok okozták az ember idegein. Startra kész mozdulatok, pattanásig feszült pillantások törték meg a Nap első sugarait. A nyeregbe pattant emberek szívében tűz lobogott, harci tűz...csatába indultak.

Nem minthogyha nem lett volna már ebben tapasztalatuk és módjuk kordában tartani a vérüket, de talán ez az ütközet most fontosabb volt, mint a többi. Kurjongatások és lovak nyerítése ütötte el a hajnal csendjét és a lovas szerszámok suhogása, a cserzett bőr hangja mellett, a tenyér csattanása mögött, mely a lovak combjára csap, mintha kutyaugatás is hallatszódna. Egészen tompán, mintha gödörből vödörbe ugatna visszhangzott csaholó hangja, de a vakkogást a csatára készülő morajlás el is nyomta. A lovasok hátán feszülő íjjak, a lovak oldalán lévő tegez mélyén reszkető nyílvesszők hangját lódobogás követte...melyet néha-néha emberi hang, egy-egy csatakiáltás, mint dobszó tarkított a hirtelen fényben úszó mezőn.

Bendegúz Vezér hangja volt ez, mint rangidős és csatákban Élenjáró hadvezér buzdította harcra, egyre fokozottabb kedvre és lendületre bőrgúnyás seregét. A madártollak egyre sűrűbb ritmusban pattogva hánykolódtak a lovasok fején míg a horda egésze ütemes lódobogása olyan gyorsra nem változott, hogy emberi fül nem volt képes azt hallgatva benne ütemet lelni. Nem is kellett, hiszen a Hunok vezére a csata mezejére érkezett csapatával.

Húrok pattanása, nyílvesszők röpülő hangja mellett a levegő pattanásig feszülté telt, egészen addig, míg a lovak egymásba nem csattantak. Test a test elleni harcban halálhörgés és győztes üdvrivalgás furcsa keveréke árasztotta el a mező felett a teret, míg a mezőt maga az áldozatok vörös vére. A mező lankás oldaláról támadt Bendegúz hada, míg a lanka mögött mélyen az erdőben a vándorló család várta az események beteljesedtét. Be is teljesült, mert az elviharzó lovasok és lovak halkuló zaját egyre erősebben vette át a kutyaugatás. A Pulié, aki vicsorogva nézte végig a vérszomjas emberek egyre vérszomjasabb illatát. Ő maga is egyre feszültebb és idegesebb hangra váltott át, egészen addig, amíg a kis Atilla mellől a lovasok után nem eredt.

Nem látta ezt a dühtől és tettrekész vágytól fűtött fejtől egyetlen lovas sem, még csak a nagy zajban, füldugító harci kedvben nem is hallották, de Atilla a Puli szőrét kénytelen volt elengedni, mert a Puli a horda után lódult szélsebesen. A lanka tetejére érve a látványtól még a farka is lekonyult rémületében...amint látta, hogy a lejtő alján emberek egymást ölik halomra valami kimondatlan cél érdekében. A harmatos fűben megállt, egyik mellső lábát felemelve szűkölni kezdett. Szűkölni, mert hatodik érzéke rosszat sejtetett. Vége volt már a harcnak, a mező véráztatta földjén haldokló hunok fetrengtek és ordítottak fájdalmukban. Nem tudja azt senki ember fia, nem is tudhatja, hogy most a csatát megnyerték-e vagy éppen elvesztették, de sok volt az áldozat.

A mozdulat, mellyel a felemelt mellső lába a Pulinak a földet érte bátorságot is adott. Bátorságot, hogy a hatodik érzék következtében a Puli nekiinduljon. Halottak, saját vérükben úszó tetemek között, évezredes kifinomult orra Bendegúz vezérhez vezette. Bendegúz haldoklott, de utolsó szavai a Pulihoz szóltak. Nem hallotta azt senki, nem is hallhatta, hisz a száján kicsorgó vértől a vezér szavai csak suttogtak. A fejéhez hajló Puli szakálla is véres lett a mondandótól, de mintha értette volna a szája sarkából legördülő vércseppet Bendegúz arcáról lenyalta. Értette biz, amit Atilla apja neki a fülébe súgott, hiszen a vezér kimúlását nem várta meg. Ekkora kegyeletsértést még ő maga sem követett el, hogy egy halhatatlannak, erősnek és bátornak nézett hadvezér haláltusáját megsértse azzal, hogy ő azt látja. Emlékezetében a szavakkal nekiiramodott, vissza a családhoz, aki már aggódva várta...

A család három lánygyermeke viszonylag korán ébredt. Így volt ez mindig is, hiszen az év minden napján korán kelnek. Különösen ma, mert hajnalban a reggeli busz indulását az udvaron a Puli nagy hévvel és ugatással kísérte. Ugatott, morgott és csattogott a járókelőkre. Nem sokszor tette ezt, de ma különösen. Nem mindig érteni, mert valami ősi, régi hatodik érzék által vezérelve ő maga dönti el ki a szimpatikus és ki nem. Ösztönszerű ez már nála, hiszen az évezredek múlásának következtében mintha egy titkos hang szólalna meg a fülében, hogy ki a rossz ember és ki nem. Egyeseket nagy örömmel fogad és kegyeibe vesz, másoknak pedig az első pillanattól kezdve esküdt ellensége. Nem tudni és nem érteni hogy van ez, de a Puli, Bendegúz a házőrzők egyik legjobbika már kölyökkora óta. Nem túlságosan ugatós, nem minden lehulló falevélre esze vesztett csaholással válaszoló fajta, hanem a fülében egy észrevehetetlen hang szólal meg, ami vicsorgásra és morgásra készteti ha annak okát látja. Jaj akkor a betolakodónak, rossz szándéktól bűzös emberi lénynek, aki az évezredes hangok által felbőszített Puli területére alantas módon belép. Bizonyára egy-két véres harapással, Puli módra csípéssel lesz gazdagabb és a nadrágszárán a szakadások tömkelegén a szabók dolgozhatnak.

Történt ez ma reggel egészen addig, míg a legidősebb kicsi lány az udvarra szaladt és Bendegúz fülébe súgott valamit, majd a kobakját megsimogatta. Ekkor, mintha a Puli kedvét éles késsel elvágták volna. Mintha csak bőszült kedvében erre a hangra várna úgy hallgatott el és vonult helyére csendben. Az ugatás és az idegenek támadása, fogása abbamaradt...

A Puli, mint házőrző kemény, eltántoríthatatlan, vérszomjas, de magabiztos, kiegyensúlyozott és ősi erejének teljes tudatában van, mindez töretlen harci kedvvel és évezredes hévvel párosulva.

"...Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére..."

/Kölcsey: Himnusz/

BENDEGÚZ A BECSÜLETES NEVEM!

A sínpár mellett elterülő ház az otthona annak az embernek, aki a temérdek tennivalója miatt inas legényt fogadott a házba. A Szabó bakter szolgálójának becsületes neve Reghős Bendegúz, aki nemcsak dolgos kezet, de vidámságot is hozott a bakterházba. Szemtanúja, csínytevéseinek cinkosa egy Puli volt a ház körül, aki elkísérte legeltetni a jószágot. Bár egyes mendemonda szerint pont a Puli hajtotta csalitosba a teheneket a Szabó bakter legfelsőbb utasítására, de mások meg pont azt kifogásolták, hogy a Bendegúz pásztorkodta barmok azért zabálták teli a hasukat a kövér kukoricásban, mert nem volt ott mellette a Puli, aki minderre vigyázzon. Tény, ami tény, hogy Bendegúz igen kitanulta a bakterház környékén a csibészség mesterségét. Volt is rá oka, hiszen ott volt mellette a Puli, akire mindent ráfoghatott. Bár a Puli még addig a szintig nem jutott el, hogy önnön magától kinyissa a kamra ajtót, de valószínűnek mondható, hogy a tejfölös, túros köcsög megdézsmálását már véghez is vihette. Tejföl helyett pipamocsok lett a gyógyír sebeire, amit Bendegúz gyomrának telítése közben szerzett. Régen kacagott már akkorát Bendegúz is, mikor a szénakazal tövében a Puli Csámpás Rozi szerelmi légyottját lefülelte. De okos Puli lévén a fehér kísértet szamár formájában történő megjelenéséhez éjfél tájban hozzáfűzni valója nem volt. Nem is lehetett, mert jól belakmározott Bendegúzzal a szilvás gombócból, amit a nagy mulatozás kellős közepette mások szétdobáltak. A piócás embert viszont megugatta...idegesítette a nyikorgó kerekű talicska. Ezért, hogy ne nyikorogjon jól megpakolták a bakterházban rontást okozó holmikkal, hogy a teher alatt a talicska gördülékenyebben mozogjon.

A szentelt vízből, amit Bendegúz hozott viszont a Puli nem ivott, mert érezte rajta, hogy azt nem ihatja meg más csakis a beteg. Lett is nagy csinnadratta, hallja kend rohangászás az udvarban a szenteltvíz miatt. Ösztönösen...no meg azért, hogy betegre ne röhögje magát...a Puli inkább elbújt az istállóban, mert a bakter hasmenéses rohamának nem akart a célpontja lenni. Nem haragudott ő Bendegúzra még akkor sem, amikor a lábasjószág a fiatalember éhgyomrának elcsapására megfogyatkozott. Gyerekes csínytevésnek vélte, még azt is mikor a Tésasszony előtt Bendegúz rá mutogatott. Talán még azt is hihette, hogy maga a Tésasszony dorbézolt, mert képes volt rá. A sárga lábú tyúkok következtében a Banya színe is hasonló tüneteket mutatott. Mindezt Bendegúz vette észre és meg is jegyezte szépen, mikor a legeltetés fejében uzsonnát kapott.

Ejjjjj de sokszor kihúzta a pácból, szorult helyzetből az inas legényt a Puli.

Tavasszal, mikor minden az udvaron zöldülni kezdett, akkor költözött a házba a Puli. A gyerekek nagy örömére, hiszen bár hárman voltak, de mindannyian lányok. Kellett, hiányzott egy fiú a csapatból, amolyan csibész, rosszalkodó féle, aki a csínytevéseket elkövetheti. Mármint elkövetni nem igazán kellett, hiszen a három lány egyenként is elevenségben hajazott volna három fiút. Viszont az elkövetett csínyeket nem volt kire fogni. A Puli azonban tudta ezt, érezte, hiszen a vére a bakterházban jól megtanulta, hogy nem más ez, mint a gyerekek játéka és természetes. Ott volt velük mindig, nemcsak azért, hogy vigyázzon rájuk, hanem azért is, hogy a túlságosan rosszba, csalitosba ne menjenek. Ha mégis mentek, mert miért ne mentek volna, akkor meg legalább ő volt az alibi. Alibi a rosszalkodásra, ha a gazdi mindezt számonkérte...és a Puli láttán a számonkérést már nem is vette annyira komolyan.

Mert a Puli amellett, hogy ideális, vérmes házőrző egy szempillantás alatt változik finom, gyengéd játszótárssá, de még hamiskártyás cinkostárssá is, ha a családban a gyerekek vele játszanak. Fékeveszett vad őrzését a gyengédség és segítőkész játszótárs szerepe veszi át. Ha éppen nincs is mit és mivel játszani, akkor meg ő maga provokál. Provokál, mosolyt az unatkozó arcokra, mint valamikor, ahányszorcsak a film Reghős Bendegúzról. A Puli mellett a gyerekeknek minden áldott nap Indul a bakterház...

/Ridegh Sándor regénye nyomán/