Rasztari-Duci Csipke története

Csipke, a kis fekete puli kölyök 2006. május 27-én került hozzánk. Az év telén már tudtuk, hogy hamarosan családi házba költözhetünk, így szerettünk volna kislányunknak egy kis barátot, "testvérkét" szerezni. Mindenképp magyar kutyát akartunk, de hosszasan tanakodtunk a puli és a vizsla között. Végül a puli győzött. Otthon ücsörgő kismamaként hosszasan bújtam az interneten, honnan is szerezhetnénk pulit. Meglepetésemre alig találtam valamit, amit találtam, ott épp nem volt kiskutya, vagy nem is válaszoltak érdeklődésemre. Az elsők közt jelent meg a monitoron a Rasztari honlap, ahová végül is utolsó sorban, végső kétségbeesésemben írtam. Bevallom, azért, mert annyira profi, annyira szép, komoly honlap volt, hogy alig mertem írni a tulajdonosának, Tari Józsefnek. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen komoly tenyésztő egy mezei kis családnak biztosan nem adna kutyust azért, hogy családtag legyen, csakis tenyésztésre, kiállításra és nagyon drágán adhat kiskutyát. Meglepetésre azonnal válaszolt levelemre és volt nála a számunkra egy picike kutyus. Addig is, amíg el tudtuk hozni a kiskutyát, rendszeresen kaptunk tőle képeket Csipkéről, milyen szépen növöget, fejlődik, hányadik oltását kapta éppen. Aznap, mikor megérkeztünk hozzájuk Sándorfalvára, egy kedves házaspár és egy nagy csapat kutyus fogadott bennünket.

A kis Csipke megszeppenve utazta végig az utat Sülysápig, de hamar megszokta nálunk. Családtag. Most már a verandán alszik éjjelente, de szinte mindig velünk van, kirándulni is visszük, útlevelet is kapott. Békésen szuszogva heverészik a lábunknál, lelkesen csaholva terelget bennünket. Nagyon jó természetű kutyus. Birkatürelemmel viseli, ahogy Lucus húzza-vonja, nyúzza egész nap, megosztják egymással a kutyakekszet, rágcsálni valókat, almát. Csipke szó nélkül tűri, hogy Luca kivegye az ennivalót a szájából, vagy éppen valami harapnivalóval tömje, megvizsgálja a nyelvét, fogát, szemét, fülét, tappancsát. Óvatosan terelgeti, kíséri a kislányt. Megszokta, hogy egész nap velünk van. Ha valamiért itthon kell hagynunk, szomorúan ül a kapuban akár órák hosszat is, esőben, kánikulában, hóviharban sem mozdul el az őrhelyéről: vár minket haza.

Barátságos, hízelgő, játékos, okos kutya. Van néhány rossz szokása, ez igaz, na, de kinek nincsen...Szeret ugyan a sárban dagonyázni, dühöngve támadja a vihart, nem túl nagy barátja a kerti halogén lámpáknak, viszont nem rendezi át az udvart, nem bántja a veteményest, a virágokat, játékokat, cipőket. Mindössze a kerti cipőm sarka bánta a fogváltását. Amikor új virágokat ültettem és az egyik épp a kedvenc elemórzsia raktára felett volt, nyüszögve böködte az orrával, esze ágába sem volt szétdúlnia a virágágyást. Megvárta, amíg rájövök, mit akar és kiásom neki a kajcsiját.

A tengerimalackáinkkal, Macival és Bucóval is barátságot kötött. Először csirkehálóval védtük az apró, törékeny kis jószágokat, mint utóbb kiderült, feleslegesen. Csipke csak barátságosan megbambulja őket, leheveredik a házacskáik mellé és békésen szuszog. Két legújabb családtagunkat, Jankát és Pankát, a piros fülű ékszerteknőcöket már nem tettük ki ilyen óvintézkedéseknek. Szabadon úszkálhatnak a kis kerti tóban. Csipke néha, csak úgy, a hecc kedvéért behajol hozzájuk inni a vízből, vagy elcsen egy-egy darabkát a szalámijukból. Ilyenkor Panka, a bátrabb teknőc kicsit kiemelkedik a vízből és megbámulja a számára óriási, fekete, szőrös valamit. Pankának egyszer sikerült meglépnie, észre sem vettük. Csipke viszont igen, megállította, megállt felette és hangosan csaholt, hogy menjünk már oda és tegyük vissza a tóba. Azóta a rend kedvéért néha rájuk vakkant, ha elmegy a tó mellett, vagy elnyújtózik a tavacska partján.

Kutyaiskolába nem jár, csak néhány szükséges alaputasítást tanítottunk meg neki: gyere, ül, marad, vissza, nem szabad. Tulajdonképpen a neve ejtésének hangsúlyából tudja, mit várunk tőle. Persze puli lévén, alkalmi süket. Ha rossz napja van, megmakacsolja magát, ilyenkor hiába üvöltjük ki a tüdőnket, ránk néz, hogy érti ő, de most sokkal fontosabb dolga van, például meg kell támadnia a szomszéd goromba németjuhászát, akinek volt mersze közel merészkedni a kerítéshez és megugatni bennünket. Ilyenkor Csipke a maga 12 kilójával nekiröpül a kerítésnek és a németjuhász vicsorgó képébe csattan. Lelkesen üdvözli azt, akit mi beengedünk a kapun, vagy ahová látogatóba megyünk és őt is visszük. Az autóban a hátsó ülésen ülve nézeget, persze gyakran leborul a kanyarokban, fékezéskor, de nem zavarja. A legnagyobb hőségben is boldogan kísér bennünket bárhová, fáradhatatlanul trappol mellettünk.

Kicsit még szomorkodtunk is azon, hogy ilyen kedves, mondván jobb lenne, ha harciasabb házőrző lenne.

Aztán, ahogy Csipke felnőtt, egyre újabb és újabb meglepetéseket okozott. Olyan dolgokat produkált, amire senki nem tanította. Már az gyanús volt, hogy egy kerti parti alkalmával elég volt csak kicsit rámorognom az akkor néhány hónapos kiskutyára, és ő nem nyúlt az alacsony asztalkán és a földön hagyott pörkölthöz.

Az első döbbenet akkor ért bennünket, amikor a nagy kapkodásban a gázon felejtettem a húst és az kifutott eloltva a gázlángot. Mivel Csipkének szabad bejárása van a házba, berontott, leült az íróasztal mellé és ott toporzékolt, ugatott, nyüszített, rángatott kifelé. Tulajdonképpen mérges is voltam rá, hogy mi a fenét akar ilyen erőszakosan. Követtem a konyhába, ahol Csipke megállt a gáztűzhely előtt és ugatta. Én ökör még akkor is morogtam, mert azt hittem, hogy ennyire éhes, nem bírja kivárni, amíg megfő a hús, aztán észrevettem, hogy kifutott a húsleves és eloltotta a gázlángot. Nagyon megijedtem, gyorsan elzártam a gázt és leültem Csipke mellé a konyha közepére kicsit megnyugodni. Aznap dupla adag husit kapott a dicséret mellé, meg sem bírta enni egyszerre.

2007. tavaszán egy nagyobb kirándulásra indultunk az akkor egy éves Csipkével és másfél éves Lucával. Mivel mindkét csemetének van útlevele és régebben sokszor átruccantunk Szlovákiába, úgy gondoltuk, elvisszük a gyerekeket is. Csipke a határon kicsit megmorogta a kocsiba bekukkantó határőrt, de szerencsésen átjutottunk. Sétálgattunk, fényképezgettünk, kávéztunk egyet Losonc főutcáján. Csipke békésen, bár lógó nyelvvel baktatott mellettünk, ill. inkább a babakocsi mellett. A kocsi felé ballagva tört ki először belőle a ház-, ill. ez esetben inkább gazdiőrzés. Elment mellettünk négy nem túl szimpatikus fiatalember, akikre Csipke mérgesen ugatott, támadott. Beültünk az autóba és átautóztunk Fülekre, megnézni a várat. Kicsit elkavarodtunk a városkában, mert a rövidebb, sétálóutcán át vezető út helyett, a cigánytelepen át közelítettük meg a várat, ahol rengeteg kóborkutya mászkált. Először azon aggódtunk, hogy mi van, ha Csipke beijed és ölben kell majd cipelni, aztán már azon, hogy a kiskutyánk dühösen ugatva űzte el a közelünkbe merészkedő ebeket. A várat körbejárva megálltunk egy boltocskánál valami frissítőt venni. Letelepedtem Lucával és Csipkével egy padra a bolt előtt, amíg Árpi bement. Bár nagy hely volt mellettünk, sokan mégis nagyon közel hozzánk haladtak el. Ezt Csipke egy idő után nem hagyta szó nélkül és morogva meg-megugrott a póráz végén. Mivel a babakocsit is fognom kellett, kénytelen voltam Csipkét használni pad helyett és rátelepedni a hátára, még mielőtt megharapna valakit. Hazafelé úton már békésen aludt a két kis csemete.

Mivel Csipke néhány barátunkat pici kora óta ismeri, őket is lelkesen üdvözli (ha már beengedtük őket a kapun), puszilgatja, terelgeti őket. Ám Lucát mindenkitől félti, óvja, őrzi. Ha valaki arra vetemedik, hogy játsszon a kislánnyal, odaballag, befurakszik közéjük, arrébb lökdösi. Lucus most már kevésbé antiszociális, ami tulajdonképpen egy kutyakiállítás érdeme, ahol lelkesen barátkozott az összes kutyával, de mivel a kutyákhoz emberek is tartoztak, kénytelen volt velük is szóba állni. Ennek eredményeképpen mondogatja, mutogatja a kis babanaplóit nézegetve Tari Józsi és Kitty képénél, hogy a nagy ember ide és hozzon vaut. A kedves vendégeket ki is kíséri a kapuig, kocsibejáróig, sarokig. Legutóbb a keresztanyujával ballagott el kis utcánk sarkáig, amikor Csipkéből megint kitört a házőrző, ugatva toporzékolt a kerítés mellett. Amikor Lucus befordult a sarkon, Csipke mérgesen rontott a kerítésnek, majd leült elém és dühösen mondta a magáét, hogy azonnal engedjem ki, ő vissza akarja hozni Lucát. Mikor picinyke gazdája hazaballagott, lelkesen össze-vissza nyalta örömében. Az ilyen örömkitöréseit Luca egyszerű "vau gyagya" kijelentéssel nyugtázza.

Ezek Csipke eddigi életének, velünk töltött egy évének legfontosabb kalandjai, amelyek jellemét is megmutatják. Remélhetőleg még sok-sok évet töltünk el együtt, és sok mókás kalandról számolhatok be. Ezer köszönet érte Tari Józsinak és párjának, Kittynek!

Violetta