Csoda

Éjjel volt már, éjfél is elmúlt, mikor a Puli első kölykei felszáradtak! Felszusszant és egy kis pihenőt tartott a vajúdás közepette….erőt gyűjtött. De a kölykök amint eszméletükre ébredtek a vacokban már kérlelhetetlenül az emlőket ostromolták. Még fel sem száradtak rendesen és meg sem várták, hogy az anyjuk tisztára nyalja őket a magzatmáztól, hanem ösztönösen az anyatej felé vették az irányt.

Nemsokat pihenhetett így a szülő anya, hiszen tejet kellett adni az éhes újszülötteknek, de mivel a tejleadás és a méh összehúzódás hormonális háttere ugyanaz így a kölykök első korty teje azt is jelentette, hogy a gyermekáldás folytatódott.

A világra jövetelt szemmel tartó ember bár fáradt volt már így hajnalban, de hirtelen nem hitt a szemének. A szülőút végén kettő, azaz két burok jelent meg. Szemét dörzsölte és kávét forrósított, hogy éberebb legyen, de akárhogy nézte, ez biza két burok, azaz két születő utód egyszerre kandikál a külvilág felé.

Lassan, egyre erőteljesebben préselődtek egymás után a percek, amikor még egyik burok sem repedt fel, hanem az anya a szülés közben kimerült, mert a szülő fájások előtt nem várta meg az időt, hogy újra erőt gyűjtsön. A hasánál a melengető tincsek alatt csak úgy nyelték a friss anyatejet….éppen szoptatott, de a fájások elmentek és gyengülni kezdtek. Ezt tudtára is adta az embernek, mert feszt hátrafelé tekintgetett, majd felült és a vacok oldalához támaszkodó kezet orrával meg is piszkálta, hogy valamit tegyen.

Mivel a szülőfájások már beindultak, így csak előre felé lehetett menekülni a megoldással és ezt a hullámot kellett meglovagolni, mert a kölykök már a szülőcsatornába feküdtek, útban a külvilág felé…talán a várakozás, az újabb eltelt óra az újabb fájásokig, hasprésig az életükbe is került volna.

Hát ha a leadott tej, az újszülöttek a szülőútban nem szabadítanak fel elég hormont a vérbe, hogy világra jöjjenek, akkor azt pótolni kell. A fecskendő végére tű került és a tűn keresztül az üvegből lassan, légmentesen folyt a segítség, hogy aztán az anya combjának izmaiba kerüljön és vigye a vérkeringés. Meg is lett az eredménye, hiszen a gyengülő, halványuló szülőfájások újra felerősödtek, intenzívvé váltak és sűrűsödtek.

De kemény két burok került akadályként a folyamatba, hiszen a szerepük az volna, hogy síkosítsák az utat, ehelyett csak nem akart megrepedni egyik sem, pedig már akkora erővel tolta őket a Puli, hogy egy kisebb utód már régesrég kipottyant volna ettől. Szólt is újra az orrával bökdösve az ember kezét, hogy tegyen valamit ott hátul, mert ha így folytatódik nem bírja szusszal és elfárad újra.

A kéz a jelzésre lenyúlt a vacokba és a két burok közül az egyiket az ujjbegyével feltépte, ki is ömlött belőle a magzatvíz java. Több sem kellett a folytatáshoz és pillanatokon belül megszületett az újabb gyermek, koromfeketén kapkodta a levegőt és szájtátva kérte a segítséget.

Annak rendje és módja szerint az anya ezt követően már hajolt is hátra, hogy a köldökzsinórt feltépje és új gyermekét a nyelvével dörzsölje, lökdösse. Nem úgy az ember, aki türelemre intette a Pulit, hogy még csak várjon ezzel, mert ennekk itt és most még nincs vége. De ebben a pillanatban rájött a Puli is, hiszen a másik kölyök, aki még bent rekedt bizonyára jelzett, hogy nyomjon és segítsen. A kéz most feltépte a másik burkot is, hiszen az anya készen állt az újabb születésre. Egyszerre a két burkot balgaság lett volna, meg minek, a magzatvíz a Puli szülése során akkor és ott kell, hogy a kölyköt a világra segítse. Ha idő előtt elfolyik, akkor elvész a hatása és a szülőút csak száraz lesz.
Jó sok idő eltelt már az injekció óta, de a kiömlött magzatvíz a Puli csecsemőnek mutatta az utat. Rögtön el is indulhatott, mert az anya szusszant egy nagyonnagyot és mielőtt a végső fájdalomra készült volna erejét az összeset begyűjtötte egy utolsó toláshoz…mindent beleadott.

De ki született, ki Ő? Milyen csoda tárult a világ szeme elé…hogy fekete apától és fekete anyától napvilágra jött egy ilyen utód? Ez maga a csoda és fel nem fogható, hogy a természet miként alkotta meg a világ gyönyörűségére ezt a varázslatot…

Csoda bizony csoda….de valóságos!