CSUTAK

Sokat gondolkodtunk azon, hogy e történetet megírjuk-e, mert mindezt nem azért tettük, hogy büszkélkedjünk, kérkedjünk vele. Csak megtettük, mert megtehettük. Végül úgy döntöttünk, hogy mégis így teszünk, ráadásul büszkeségből. Na nem magunkra vagyunk büszkék, hanem Csutakra, életünk új társára. Ezért szólnak e sorok.

Rendszeresen az internetet böngésztem újra, mikor megláttam egy kutyás fórumon egy képet. A fotó egy öreg, megviselt, megtört Pulit ábrázol….szegény szerencsétlen….jutott eszembe először. Mivel tartom és imádom a Pulit, így meglehetősen erős volt a kontraszt az én kihízlalt, jómódban „tengődő” Pulijaim és a képen látott kutya közt, aki láthatóan már önmagának is csak árnyéka volt. Az írás szerint idős, 8 év körüli kan, aki gyengécskén lát és nemsok van már neki hátra.

A látottak először részvétet váltottak ki bennem, de mivel párommal megbeszéltük, hogy nem jön több eb a házhoz, betelt a létszám így a megmentésén nem is törtem a fejem. Viszont sűrűn-sűrűn eszembe jutott nap közben is a kép, amin Ő volt. Este a munkából hazaérve megtört a jég. Kitty beszélni akart velem….Róla! Kiderült, hogy ő még sűrűbben törte a fejét, hogy befogadjuk és az első lépést ő tette meg, a legfontosabb lépést. Rövid tanakodás után döntöttünk. Számot vetettünk jut-e még hely a szívünkben egy teremtménynek, hiszen egy menhelyes kutyának fokozottabban szüksége van erre. Eldöntöttük bírjuk-e majd az állatorvosi költségeket, mert bizonyára élete utolsó napjaiban ezzel számolni kell majd. Arra jutottunk, hogy szükségünk van rá….telefonáltunk. Ezután már a várakozás izgalma következett. Mikor, hol, mivel, mi kell? Izgalmunkban az úton hozzá még el is tévedtünk.

Egy menhelyen élő kutya látványa nem a legfelemelőbb, de barátságos volt, nyugodt és készséges. Csontsovány…mondták, hogy nem nagyon evett. Mikor hazaértünk az első út a fürdőkádhoz vezetett….lemostuk az élet porát. Lemostuk vele a gondokat, bajokat, az eddig történteket….Csutak nemhogy tűrte, de segített is, mutatta hol kell még. És fürdés után legjobb dolog egy kiadós vacsora. Frissen főtt csibehusi….ez lesz az igazi. Mikor melléharapott a kézből felkínált falatnak mindent megértettünk. Csutak nem gyengén lát, hanem teljesen vak. De megkocogtattuk neki a tányért tele hússal….és szabályosan rávetette magát az ételre, habzsolt. Mint az állami gondozott gyerekek a világháború után. Olyannyira volt ez így, hogy meglett férfiember létemre könnyre fakadtam. És valóban, mint a világháború után az éhezetteket kellett visszaszoktatni a kiadós evésre. Lassan, kis adagokban, módjával sűrűn. De napról napra, ahogy visszatért a kondíció, úgy javult Csutak közérzete is. Természetesen, mint rászorulót a párom pártfogásba vette. Gyengédség, szeretet, nyugalom. Fekhelyét az ágyunknál alakítottuk, közvetlen a párom mellett. Történt ez nemcsak a fokozottabb rászorultság miatt, de azért is, mert nem tudtuk szobatiszta-e, sűrűn kell-e kikéretőznie, illetve később jobb lesz ha el kell látni.

A beilleszkedése közénk nagyon érdekesen alakult. Azt tudtuk, hogy a mi kutyáink elfogadják, hiszen tanult, nevelt kutyák. De Csuti roppant türelmes és símulékony volt. Órákig szöszmötölt csakúgy a lakásban, mint kint az udvaron. Minden bokrot, szinte minden fűszálat megszagolt…..és ami fontos, kereste az emberi szót. Annak ellenére, hogy annyit csalódott, annyit nélkülözött, becsapták, megalázták még feltétel nélkül bízik az emberben, bennünk. A kondícióval először az életösztönei tértek vissza…morgás, farkcsóválás. Majd óriási meglepetésünkre vacsora után, köszönet képpen Kitty arcát megpuszilta. Ő már a mi kutyánk. Egy kölyök felnevelésében óriási élmény látni munkánk eredményét. Ettől csak az okoz nagyobb örömet ha egy öregkorában hozzánk került kutya egyszer csak örülni kezd ha hazaérünk a munkából. A szöszmötölés, óvatos vizsgálódás is értelmet nyert mára, hiszen az a Puli, aki kezdetben neki ment mindennek ma már, mivel a közvetlen környezete ismerős a többiekkel száguld az udvaron. Az, akit szólongatva kellett a fekhelyére hívni, hogy megtalálja ma az elsőként ül a matracán lefekvéskor. Sőt, mint férfi (igaz ivartalanított) ő az, aki a lányok között igazságot tesz, a morcosat körüludvarolja, a zsémbeset lehurrogja. A házat, az udvart, minket és a lányokat őrzi is már.

Igazából, tulajdonképpen hosszasan gondolkodtunk jó-e az nekünk, ha megtudjuk ki is ő valójában. Puli keverékként vettük magunkhoz, de az alapvető higiéniához tartozó fülápoláskor jöttünk rá….tökéletesen olvasható tetoválása van. A kezdeti méreg után (méreg az emberek iránt, akik sorsára hagyták), mikor mindez elszállt, rákérdeztem és teljesen megtudtam. Visszagondolva jobb is így, mert megtudtuk nem 8, hanem 13 éves öregúr Csutak. Jobban tudjuk mire számíthatunk és mire készüljünk. Dühöt, számonkérést nem érzünk, megelégszünk azzal ha csak tudjuk….őt tőlünk senki el nem veheti, a mi Csutink.

Mára teljesen megnyugodott, a rossz álmai is elmúltak, egész ducivá, köpcös érett férfivá pendült, nem tart már attól, hogy akit bizalmába fogad az egyik pillanatról a másikra cserbenhagyja, rengeteget pihen és alszik….hiszen van mit kipihennie….öregkorára megtalálta családját, otthonát, szeretteit….egy kívánsága van még a tányérnyi meleg étel mellett….teszi ezt most is épp, mikor e sorokat írom…szorosan idesímul a lábam mellé, az orrával megbök, hogy símogassák, cirógassák. Jól van Csutak jól….felemeli a fejét miközben a szőrébe túrok, felemeli, nagyot sóhajt. Ebben a sóhajban benne van minden, minden amit csak elmondhat egy Puli…de ezt inkább mi köszönjük…a sorsnak, hogy lehet nekünk.

De mindez már csak a múlt, ami volt…és ma már ez talán nem is létezik, csakis a jövő, a boldog, örömökben gazdag hétköznapok…vele!