IGAZ TÖRTÉNET

  Szombat reggel hajnal után különös fény világítja meg a várost. Ha nem tudná az ember, hogy tikkasztó nyár van azt is hihetné, hogy valami készül az égieknél, de nem így van. Csendes még a város, hajnalodik. A kihalt utcán csak egy lélek bontja meg az üresség rendjét, egy Puli baktat át a zebrán, egyenest a piac felé. Mivel szombat reggel van így senki nem kel korán, nem rohan dolgozni, munkába, nem tolakszik a tömegközlekedési eszközökön, hogy időben kenyérkereső helyére érjen. Csak a piac kezdi meg szokásosnál is nagyobb zsongását, hiszen hétköznapon nem várható akkora emberforgatag, mint ekkor. A húsos kocsik szállják meg napfelkelte idején a teret, sürgölődnek a szállítók. Üres ládák durrogása hallik, hogy helyüket felváltva a telik dugig töltsék minden hűtőkamra belsejét. Az emberek kurjongatnak és már az utcaseprők is bevégezték dolgukat, hogy tisztán megkezdődjön a szombati piac. A piac ahol bármikor bármi kapható, ahová nem csak vásárolni megy az ember, hanem vásárlók, emberek közé.

  A húsosok törték meg hát az éjszaka csendjét és a sort a virágárusok folytatják. Hatalmas kosaraikkal színt hoznak és visznek, ünnepi ruhába öltöztetik a teret. A kocsmárosok kinyitogatják a nem is olyan régen belakatolt zsalugáterek szárnyait. A sütödékből forró olaj illata tölti meg a levegőt, ezzel is csalogatva a lacikonyhák köré az embereket. Tudta ezt a Puli is, hiszen így szokott ez lenni minden egyes szombat. Lelkesen a kolbászsütő hátsó bejárata mellé ül, szépen, fegyelmezetten, ahogy egy jómodorú kutyához csak illik, mozdulatlan szoborrá válik, mintegy a tér díszévé egészen addig amíg a sütőfiú ki nem viszi az első szemetet. Ekkor olyan megalázkodóan néz a fiúra, mint magára az Istenre szoktak. Tudja ő már ennek a csínját, hogyan is kell azt a darab kolbászt kicsalni a srác zsebéből és jóízűen el is fogyasztja. Köszönet nem jár érte, városi kóbor kutyáknál ez nem szokás, csak a hála ami egészen az újabb reggel újabb falatjáig eltart. Mert hát minden benfentes piaclakó ismeri már, őt a Pulit, kinek neve nincs, csak annyi, hogy Puli.

  De nem gazdátlan kóbor eb ő, nagyon is van gazdája, sőt nem is egy. Igaz kölyökként megismerte a fájdalmas élet ezen oldalát is, de szerencsére befogadták, családja lett. A kóbor kölyök kóbor emberekhez került, városi cigányokhoz akik éppen abban az időben még azt sem tudták reggel, hogy mit esznek este ha elmegy a nap. Különösen Iboly a csöpp lány dédelgette, babusgatta nagy lelkesen, húzta-vonta mindenhová ahol csak megfordult a piacon. Pulinak nem jutott flancos póráz, ékszer nyakörv, csak egy hevenyészett madzag volt ráhurkolva amíg szükség szerűen megtanulta a cigányélet alapszabályait, mármint a gazda közelségét, elsőbbségét. De a csöpp lány mivel iskolába nem járt szinte egész nap vele volt és ez Pulinak különösen tetszett. Hálaképpen meg is tanult egy s mást amire később még visszatérünk. A lány felcseperedett, családja lett nem is egy. De mire szombaton a családot felveri, a gyerekeket kikelti helyükről már jócskán fent jár a nap, ráadásul Puli addigra már bejárta az egész piacot, megreggelizett és konstatálta azt az örvendetes tényt, hogy ma ismét rengeteg vásárló jön a térre. Dolga végeztével leül a megszokott helyre, az egykori gombavizsgáló bódéja elé, tető alá a hűvösbe. Orra előtt lábak jönnek-mennek akik rá sem hederítenek ilyen megnyírt szőrű, lompos, loncsos, bozontos kutyára. Viszonzás képpen ügyet sem vet ő sem a kölekedőkre, csak egy-egy kezet morog meg néha aki véletlenül is megszánná és étel helyett simogatására vetemednék.

  Izgatottan a zebrát szemléli, mikor jönnek már. És a piacra megérkezik a romatársadalom. Első útjuk a restibe vezet ahogy illik. Azaz resti volt régen, ma már Italbolt a becsületes neve. Bemennek hát reggelizni a kocsmába, mert kora reggel a jó vegyes pálinka adta bódulat szemüvegén át azért mégis csak másképp lát mindent az ember. De, hogy mit keres a munkanélküli, pénztelen ember a piacon? Azt csak a Jóisten és persze Puli tudja megmondani. Mert a szemlélődő által észrevehetetlen módon, a picon dolgozók által is csak alig megfigyelhetően zajlanak az események. Amíg a romák a kocsmában mulatják a söntésnél az időt egy hideg fröccs társaságában addig észrevétlen egyikük Pulival nézelődni indul. Nézelődni mindenütt a piacon, ráadásul pont oda ahol a legnagyobb tömeg állja a sort egy-egy bolt pultja előtt.

  Mert az emberek vásárolni vaskos pénztárcákkal jönnek, hogy a szombati, vasárnapi ebéd amit családjukkal ünnepi hangulatba eltöltenek minél fenségesebb legyen. Tudják ezt ők is, a zsebes romák akik látszólag szájat tátani látogatnak délelőtt a piacra. Egyszer csak a kocsmában megjelenik a kisrác de már Puli nélkül. Valahol odahagyta. Kér egy hideg kólát, az anyja mellé telepszik arra a helyre ahonnét épp testvére állt fel az imént. A másik srác már nem a piac gyomra felé, hanem a gombavizsgáló kalyibához tart. Álldogál előtte és sürgetve tekintget a zebra felé, amíg egyszer csak az átkelők között feltűnik egy fekete gombóc. Puli az. Sietve biccent a gyereknek és egymáshoz csatlakozva indulnak tovább…

  Mire a második kölyök visszatér a kocsma hűvösébe egy kis cigánylány kel útra forgatókönyv szerint a gombáshoz ahol bevárja Pulit és együtt a zöldségeshez tartanak. A zöldségeshez akinél hatalmas sor várja a levesbe való kimérését. Hiába az árus pergő, gyors keze egymást érik az emberek. A kislány is beáll a sorba tülekedni, be tömegbe. A háziasszonyok kinyitják válltáskájukat, körülbelül kiszámolják a fizetnivalót, majd a pénztárcát a táskába téve megvárják a vasárnapi húsleves színét, zamatát adó zöldséget, hogy szatyorba téve mihamarabb induljanak tovább. A cigánylány a vevők közé szorul, majd fejbiccentve elunja a dolgot, mint akinek elege lett abból, hogy letapossák és kiáll a sorból. Puli kicsit arrébb csendesen, várakozva ül és folyton a lány tekintetét kutatja.

  Egyszer csak hatalmas kiabálás teszi rendhagyóvá a sokadalom monoton morajlását. TOLVAJ! Kiálltja egy asszony. Tolvaj! De mire a rendészek a lány csuklóját fogják nem találnak nála semmit. Nem is tudná hová dugni azt a vaskos tárcát, mikor egy ujjatlan több hete nem mosott blúz fityeg rajta és egy piros rózsás vékony zsebetlen szoknya a derekán. Pulit viszont nem látni sehol. Messze jár ő már, épp a piros lámpánánál az útpadkán ül, szájában egy széles, fekete tárcával, hogy amint zöldre vált a szemafor elnyelje őt is a város utcáinak szombati forgataga. Hogy hová megy? Senki nem tudja, nem tudhatja.