MUGUREL

 

A kutya a reggeli kihajtás után békésen ám figyelmesen pihent le az ember mellett tisztes távolságban. Úgy, hogy az ember mozdulatait is ha kell észre vegye, de a jószágot is hamar elérje, ha int az ember és pattannia kell. Már kora reggel fecskék szökelltek a marhák felett körözve, mert az éjszaka harmattal érintetlenné tett füvébe gázoló éhes marhák felzargatták a bogarakat. Mugurel a hajtókutya mit sem törődött a fecskékkel, hiszen a jószággal volt elfoglalva, hogy az embernek, aki a marhák után baktat kedvére tegyen. Nem volt túl messze a legelő a falutól, amit ma reggel a pásztor kiválasztott, de azért avatatlan vándornak jókora emelkedő, míg az itt élő ember és jószág ezt már megszokta. Elégedetlen is volt Mugurel, hogy az éjjel kipihent izmainak ma reggel csak ennyit kell hajtania.

Ez az Isten háta mögötti kisfalu, ahol éldegél Mugurel. Túl Küküllő magasba hegyesedő csúcsain és a Marosvásárhely felé vezető műútról letérve még több falun keresztül kavicsos rázó vezet felfelé, ahol néhány hegy övezte völgyben található Szászdányán falu, Mugurel otthona. Mugurel Puli keverék. Puli jellegére csupán a fejformája utal, de a fülei mindent kizáró módon idegen kezűségről tanúskodnak, mert a Puli füle lóg, míg ennek a kutyának kerek álló fülei vannak, mint a sakálnak vagy a farkasoknak. De hogy mégis valamiféle Puli vér csörgedezik az ereiben, azt alátámasztja sűrű, tömött fürtösödő bundája így külsőleg és a méretén túl még a viselkedése is. Mugurel itt ezen a vidéken született a hegyek lábainál és itt nőtt bele a feladatba, vált felnőtt munkakutyává a hegyoldalban. Ott ahol a hegyek összeérnek és a róluk lezúduló kis patak a házak alatt csörgedezik volt kölyök, mert ott volt az emberek faluja. Az utcáknak nincsenek nevei, de nem is baj, mert Mugurelnek éppen elég volt azt is megjegyezni, hogy ki milyen házszám alatt lakik. Történhetett ez azért is, hogy nyári időszakban alig van a faluban, hisz az idejét és élete tetemes részét a legelőn tölti, kint a bércek ormain. Mi másra is használná az ember a meredeken felfelé ívelő földet, hiszen ember alkotta gépnek teljesen művelhetetlen a merdeksége miatt. Viszont kövér fű terem az erdők alatt és mint ilyen első osztályú az állatoknak. Fejős juhok és tehenek járják a hegyoldalt ezen a vidéken hatalmas nyáj és gulya számban, hogy jóllakva ontsák a tejet a gazdájuknak.

Az élete teljében lévő, 4-5 éves Mugurel nem most volt fiatal, hogy bohó serdülőkorát visszasírva gondtalan rohanjon a harsogó fűben és tüdeje táguljon a friss szinte harapható levegő után kapkodva futtában. Akkor még más világ volt, bár az idő kereke lassabban forog errefelé, de csak azért, mert a modern technika ritkán tudja az itteni embereket megérinteni. Hajnaltól sötétedésig a jószág mellett töltik idejüket kutyáikkal. Nyaranta kiköltöznek a jószággal az Esztenákra és csak télen jönnek vissza a melegebb szállásra. Azért kell melléjük ennyi kutya, mert egyrészt a jószág őrzéséhez és védéséhez szükségeltetik a farkasok ellen, illetve a nyáj, gulya hajtásában használnak még kimondottan terelő kutyákat. Mugurel Puli véréből adódóan a terelő nemzetséghez tartozott, de azok közül is a keményebb fajtából, mert marhák mellett látott el egész életre szóló szolgálatot.

Más volt a felnőtté válása, mint általában azt a mai átlagember elképzelné, hiszen távol a világ zajos forgatagától ő inkább a farkasok jelenlétével és veszélyeztetése mellett élte mindennapjait. Arrafelé előfordul, hogy a hegytetők erdeiből kirontó kiéhezett farkas elragad a juhok közül vagy kárt tesz a marhákban. Mugurel munkája kicsit másabb jellegű, mint a birkát hajtó kutyáké, mert a marhákhoz fogósabb, rámenősebb és határozottabb kemény kutya igényeltetik. A marha nem annyira összetartó jószág, mint a juh és a kutyára gyakorta vissza is fordul szarvaival. Mugurel viszont tudta jól ezt, hiszen így vált felnőtté és hozzá volt szokva. 1,5-2 éves korukra a terelő kutyák már abszolút felnőtté válnak és a serdülőkori hevességük már megkomolyodott. Így volt ez Mugurel esetében is, mert a felnőtt, érett kutya nem zaklatta feleslegesen a gulyát, hanem inkább feküdt a hűvös oldalban vagy a gazdája tekintetét fürkészte parancsra várva. Ám a parancsok és az ügyes szófogadás elsajátítása sem volt olyan egyszerű, hiszen a pásztor nem vezényszavakat ad, hanem beszélget a terelő kutyájával. Eszmét cserél, hogy miként is gondolta a kutyának mit kell csinálnia.

-Na eriggy má oszt azt a hátsót térítsd közelebb me má nagyon elkóborolt a többitül!
-Nem azt te hülye, hanem a feketét, mer az van leghátul nem látod?
-Jól van elég lesz má, mer visszagyütt!

Csak ez a kutya mivel oly korban született még, ezért román nyelven értett, azaz románul mondták neki mindezt. Magyar ajkú magyar honba született embernek nehéz elmagyarázni mit jelent ez, mikor egy magyar pásztor a magyar kutyájával románul beszélget, mert mikor a kutya született még magyarul nyilvánosan nemigen szólalhatott meg. Ott a Hideg-hegy alatt ilyen vezényszavak hangzottak el és a kutya pattant és szabályosan értette, amit az ember mond neki. Értette, mert bosszankodva ment a hátrébb legelésző tehén felé, aki még egy próbálkozást tett is, hogy a szarvával ráfordult, de Mugurel ezt csírájában verte vissza. Majd, mint aki jól végezte dolgát feküdt a pásztor mellé tisztes távolságban. A terelő és hajtó kutyák általában ilyenek a pásztorok elmondása szerint. Nem vadak, de fogósak. Nem gorombák, de mogorvák, hiszen ők irányítják a jószágot és eképpen urai a hegyoldalaknak és összefüggő legelőknek, mert jobban bírják a vidéket, mint a legeltetett jószág, kitartóak és szívósak akár a hegyoldalnak felfelé kaptatva.

Helyi szokás szerint, mikor Mugurel még fiatal volt és heves, akkor a szemfogai hegyét elszedték, hogy kárt ne tegyen a marha csánkjában vagy, amikor a farkába kapaszkodva húzgálja ne sértse fel a bőrét a jószágnak. Ez már nagyon régen volt és azóta Mugurel megtanulta mérsékelni magát, illetve bölcsebb lett. Mert a tapasztalt hajtókutya bölcs, hiszen érti az ember szavát és megcsinálja amit kér, de a módját, mikéntjét és hogyanját azt saját maga ötli ki, tehát a módszer a kutya sajátja. Mugurel már ennyi idősen kérlelhetetlen a jószággal és nem tűr ellentmondást abban, amit el akar érni a munka során. Az idő megedzette ahhoz, hogy ne elégedjen meg félmegoldásokkal.

Éppen ezért a pásztorok, mikor közel egymáshoz legeltetnek, akkor nemcsak a gulya és a nyáj nagysága, legelő igénye miatt tartanak távolságot, hanem a velük lévő kutyák miatt is. Ugyanakkor figyelik is egymást, illetve egymás kutyáit a lejtőkön, hogy miként dolgoznak a jószággal. Így volt ez Mugurel gazdája esetében is. Ugyan a pásztor még kölyök korban nem sok mit adott volna a két gombolyag Puliért, akik a szomszéd nyáj mellé kerültek a faluban, de végig látta a fejlődésüket. A kételkedő fejrázás dicsérő bólogatássá változott, ahogy a Pulik nőttek és ügyesedtek. Bár látta és tudta, hogy az ő kutyája, a Mugurel klasszisokkal jobb, de tudta azt is, hogy ezt az idő teszi és az ez alatt megszerzett rutin. Nem nagyon kell több dicséret és jó szó ott a hegyoldalon, mert kivel is beszélgetne a pásztor, hisz a legközelebbi emberfia nappal a szomszédos jószág mellett irányítja a kutyákat. Oda-vissza működik ez, hiszen a másik pásztor sem vár el többet, hiszen ő is tudja Mugurel képességeit és valahol a szíve mélyén célul tűzte ki, hogy a kutyái olyanná váljanak. Egymás közt is nagyra becsülik a jó térítő kutyákat. Valami egészen különös értékrend ott távol a modern civilizáció divatjától. A kutya értékét és becsületét a munkája jelenti és kevésbé a külcsíny, mint a belbecs. Mugurel szépségét a jósága jelenti és a szépség efféle értékrendjében az értelmes tekintetnek, tettrekész természetnek gyönyörűsége van. Munka közben meg főleg!

De hamarosan leszáll a nap, mert a hegyek csúcsa mögött valami hirtelenséggel bukik alá a nappali világos és jön el az éjszaka sötétje a tájra. Ekkor a kutya már egyre izgatottabb, mert tudja, hogy hamarosan inteni fog a gulyás, hogy a jószágra eridjen azt vissza hajtani az éjjeli szállásra. Meg is kapja a jelet és pattan, mint a puskagolyó, a leszálló pára miatt a fű csakúgy harsog utána, de a nyelvüket öltő kérődző marhák is hallják ezt nagyon is jól. Fel is tápászkodik mind, hogy egyfelé álló fejjel nekiinduljon Mugurel akarata szerint le a hegyoldalról a falu irányába. Lábnyomukat elfedi az éjjeli köd, míg a sötétségben a kontúrjuk is semmivé válik, csak a pásztor hangja hallik, amint kurjongat a kutyájának. Így telnek a napok Erdély szívében a hegytetők között, egyik a másik után, ám nem hasztalanul, hisz a jószág jól lakott, a kutya ügyesebb lett, tapasztaltabb és a kifejt tej szaporodott. Mugurel pedig újra várja a reggelt, hogy a reggeli fejés után annak éljen, amit csinálni szeret, azaz a marhákat hajtson szabadon, mint a szél, ami a hegyek közt jár olykor-olykor...