A PULI ÉRTÉKEI I.

A tücskök elhallgattak a mező sötétjében. Szinte minden fűszál rajtra kész. Talán minden, minden arra a fenséges pillanatra vár mikor a hajnali felkelő nap első sugarai a harmatcseppeket simogatják. Ellentétben a város zajának világával ki nem éli át nap mint nap ezt a csodálatos káprázatot, hiszen a felhőkarcolók tarkította horizonton a puszta uralkodó hatalmassága csak késve képes áthatolni. Nem úgy a végeláthatatlan magyar pusztán. Igaz itt maga a napfelkelte is esemény, hisz a pillanatot várakozó néma csend előzi meg. A csillagok még erőlködve próbálják igazukat fitogtatni a világosságot jelentő hatalom mezején, de ekkor ez már csak arra elég, hogy utolsó jártányi erejüket összeszedve lekísérjék gazdájukat a kövér Holdat éjszakai szereplésének színpadáról. Esemény előtti csend honol a magyar pusztán.

Ekkor mint sötét viharfelhők mögül a reménysugár tör elő a Nap keze, hogy végképp széthúzza az éj függönyét, elhozza a reggel lendületét. Ellentétben a mesevilág mézeskalácsos rózsaszín ködével a magyar parasztembert, az igazit soha nem a kakas kelti. Alszik az még a tyúkól sötét zugának ülőrúdján. Ellentétben a szabad ég alatt a Puli látja meg elsőnek a napvilágot. Jóravaló szolga lévén megtanulta, hogy a gazdát ekkor még ébreszteni nem szabad, mert ki lármára kel első álmából az bizony a bal lábát teszi a földre először mi suta fertály révén nehezebben találja a papucsot, így bosszankodással indul a nap. Inkább szól igaz éjjeliőrként a Puli a kakasnak, szidja azt a gazda. Vakkant párat, hogy bóbiskoló mivoltából magához térvén elsőnek hagyja el éjszakai birodalmának kapuját a tyúkólajtót. Amint kidugja a vakkogásra fejét a kakas rögtön szemét égeti a laposan járó napsugár, így égtelen kukorékolásba kezd. A Puli miután magához térítette az összes jószág reggeli kábulatát, mint ki jól végezte dolgát beül a ház bejárati ajtaja elé. Figyelme lankadatlan, hátha megmozdul végre az a fényes rézkilincs és mint a mennyország kapuján kilép rajt Ő, a gazda nagyságos uram. A szakadt dunnától tollpihés fejjel, az éjszaka mámorának csipás mivoltú szemgödrével, félre gombolt ingben a várva várt jelenés be is teljesedik. Még kábult gondolatokkal terhelten, a pipa első slukkjától krákogó torokkal jön el a pillanat, de a Puli idegvégződéseinek elfojthatatlan tetőfokára érkezett. Körbekörbe ugrálva mondja el fél szemmel reá sandító álmatag parancsolójának az éjszaka történéseit. A hatásos fellépés bizonyságául nem is csak szavalja, önti magából saját szavait, de jelenetek bemutatásával el is játssza mindazt. Mindazt, hogy éjfél tájban itt járt a kóbor, talán a nyájat dézsmálta volna meg. Hiába eljött Szent György és hull a gyermekáldás, szaporodik a nyáj, aprószentek gyülekeznek a hasított körmök árnyékában. Tudja ezt ő is, a hodály és a legelő megbízott parancsnoka, mint azt is, hogy az avatott, tapasztalt birkákkal ellentétben az apróságok gyakran hallatják bégető hangjukat tejért, anyjuk melegéért. Nem mintha egyetlen éjszaka is aludna a nyáj körül, mint kapitány, de ilyenkor éber vére még élénkebb, habár felelősségének tudatát fokozni, leírni nagy művészet lenne. Kipihente ő magát már csetlő-botló kölyökként mikor szalmaillatú vackából egyszer csak remegő lábakkal előmászott, hogy anyját követve nézze meg magának ezt a mindenes mesterséget. Ő volt az első ki testvérei közül folyást engedett kíváncsiságának, hogy szoptató anyja miért is hagyja magukra őket néha. Látta ezt a gazda, fel is vette ölbe kicsit, hogy aztán kivigye a jászol alól, ki a fényre és grabancánál fogva emelje fel. Felemelte és megmutatta az egész birtoknak s magának a Napnak. Ő lesz az ki átveszi majd a stafétát ha eljön az idő, ő lesz ki mindenek felett a gazda után parancsol a jószágnépnek a pusztán. Régen volt már s azóta hűséggel teljesít szolgálatot, ébreszti reggel a puszta összes népét amint kicsit is felkel a nap.

De hirtelen kirepül az álom a gazda szeméből, mert a parádés előadás közepette, álmos szemeit dörzsölgetve egyszer csak drámai hangvételt vél felfedezni Pulija előadásában. Hagyja hát, most az egyszer, ekkor csakis, hogy alattvalója kiteljesítse szózatát és megy utána egészen a hodály deszkaajtajáig. Na ekkor a Puli véres jeleneteinek csúcspontjára érkezik, nyűszít és hevesen kaparja az ajtót. Szakavatatlan szem ekkor biztos állatorvoshoz fordulna gyógyszerért. Nem így a gazda ki katarzisában azonos hullámhosszra kerül a Pulival, eszeveszetten tép fel az ajtót s amint felocsúd az első éjszakai birkaillat harapnivaló ködének illatából a birkákhoz siet. Jól is teszi, mert éjszaka a záporeső ami a juhtársadalom sokasodását jelenti folytatódott. Ez még nem is lenne oly különös, hiszen tavasz táján így szokott ez lenni, csak a balga bárány első csecsét keresve a drankák deszkái közé szorult s úgymaradt. Tapogatja a gazda miután nyakát visszanyomva kiszabadította végzetet sejtető fogságából, ott is termett anyja serényen, mert feszítő érzésétől mit magzatának tartogatott már nagyon szabadulni akart. A dicső zenei aláfestés sem maradt el a nagy pillanat hodályhomályában mikor az első tejsugarak megváltó cseppjei csurogtak le a bajba jutott bárány torkán kortyok formáját öltve. A cuppogó alaphang kánonjaként a Puli csaholt örömében két lábra állva gazduram mellett annak elemózsiát rejtő zsebét taszigatva. A csaholást ütemben kísérő cuppogás harmadik ritmusa elismert szuszogás volt az anya szutyakjából, ki megkapta gyermekét. Az első dícséret a bajusz alatt született meg a koncert átszellemült ovációjaként, a rendezetlen bajusz alatt mosolyt fakasztva a ritkán szóló parasztember szájszegletében. Tapsvihar sem érhet annyit, vastaps sem vált ki akkora örömet mint ez a jel. De a gazda ekkor jött rá, hogy telik a nap, még korgó gyomra is szólt pár keresetlen szót ezügyben, mármint, hogy bereggeledett és még a früstök hátravan. Ment a Puli lelkesen a nyomában egészen addig a tiltott rézkilincses ajtóig, a mesevilág tiltott kapujáig mi annyi titokzatosságot rejtett magába amint bezárult előtte, efelől csak néhány szállingózó illat sejtetett valami keveset éles orrának néha. De ekkor jött el maga a feltámadás csodája fehérszalonna alakjában amit érdekes módon nem a gazda tálalt ezüst tálcán szolgája parkedlije elé, hanem a gazdasszony hajított ki kecses mozdulattal a küszöbre aféle jutalom gyanánt. De a Puli tudta jól miért kapta és mélyen eszébe véste azt is, hogy ki küldte rendhagyó reggeliként a disznóól kondájának munkagyümölcsét ekkor éhes szája elé. Munkájának saját elismeréseként bólogatva be is falta rögtön, még a nemes mangalica zsírjának nedvét a kőről desszertként fel is nyalta bizonyságul, hogy Ő mint Puli félmunkát csak nem végez. Elverve éjszakai őrsége teremtette éhét ismét beült a rézkilincset nézni, mert tudta jól, hogy kisvártatava megjelenik majd parancsolója, hogy éjjel történt kóborelzavarása, bárányfigyelése és kakasébresztése után végre útnak induljanak együtt, a gazda, ő és a birkanyáj. Messzi ki a szabadég alá, mert Szent György nap tájékán ez az idő járja. A harsogó fű hívogatja a nyájat magyar módra járvaharapni, hogy aztán végül legyen aki önfeledt legelésükbe feledkezve mindig egy egységgé kovácsolja széthúzó fajtájukat, hogy egyfelé álljon az orruk, mégpedig a helyes irányba, a gazda esze szerint. De már mozdul is a réz, nyílik a szárny, gazda vállán batyu, itt az idő, az igazi idő, dologidő...