PULI STANDARD MAGYARÁZAT

…humoros formátum…

Származás, eredet:

A Puli származása egyidős népünk származásával bár egyes hivatatlan szakértők szerint az Etelközi betyárok között kezdett népszerű lenni mikor Árpád vezérünk atyja helyben maradásra szólította fel népét. Mindenki Álmosan nézett így a Puli megszületése után megmaradhatott. Van olyan elképzelés is, miszerint ha Attila Isten ostora, akkor a Puli a „magyarok istene”, de ezt sem az ásatások sem a kutatások eddig nem támasztották alá. Fennmaradását annak is köszönhette, hogy telepatikus, transzcendensen túli ráérző képessége van és tud a negyedik dimenzióban is gondolkodni, mivel hamar megértette a hajdani pásztorok artikulálatlan kifejezéseit, ment - és biztos, ami biztos -, hajtotta a jószágot. A gazda reakcióit látva tette ezt, mert amint terelni kezdett a figyelő szempár elkerekedett, a hosszú, pörge bajusz felfelé kunkorodott tanújelét adva annak, hogy alatta a láthatatlan száj mosolyog. Csínján bántak viszont a jutalommal és ez a Pulinak egyáltalán nem tetszett. Hajtás közben hiába csaholt, akkor sem simogatták meg, de tovább nem merte forszírozni a dolgot mivel nagyon is jól emlékezett előző társára akinek ilyesmiért gödröt ástak. Már akkor is tudta jól, hogy egyszer eljön az ő ideje ami mára be is következett. Évszázadokat várt türelemmel - nemhiába -, hogy kitartását siker koronázza. Mára tehát már elérte, hogy sokszor bizony ölbe veszik, tutujgatják, cirógatják. A tanyasi porból, a legelők bogáncsdús, nomád vidékéről származó Marcsa úri kisasszony lett, a kutyák királynője. Idejét Gazdag Állatkertek helyett kozmetikusnál tölti, a gazda figyeli minden apró megmozdulását, rezzenését és ha szánt szándékkal rossz fát tesz a tűzre maximum leszidják de sértődése ellenére vacsorát azért kap, testi épségét veszély nem fenyegeti. Mára már jobban tenné ha a föld felett tíz centivel járna, hiszen akkor nem kellene sárba lépnie. Ő ezt tudja is magáról és türelmetlenségének folyamatosan tanújelét is adja. Ránk hárul tehát a feladat, hogy állanó szőrfelügyelet helyett légpárnával lássuk el Pulinkat, véleményem szerint ez rengeteg problémát megoldana.

Fajtajelleg:

A kutyatársadalomban egyedülálló, másra nem hasonlító külsővel és belsővel rendelkezik. A magyar fajták formula 1-ese, a legjobban kitenyésztett és a legegységesebb. A magyar ember kénye-kedvére tenyésztette ki saját ízlése szerint ami meglehetősen jól sikerült. Hosszú szőre az ősi fejedelemségek, nemzettségek összeálló hajtincseire emlékeztet, ötvöződve némi raszta filozófiával az öntisztulás terén de hajzuhatagja nem a mosdatlanságtól áll össze sokkal inkább a régi idők emlékét idézve nemezesedik. Testméretét tekintve közepes termetű ám annál nagyobb egyéniség. Arányaiban kvadratikus viszont nem tartozik a kockafejűek társaságába, nyaka végén található kobakja inkább kerek vagy ellipszis alalakú. Általában négy lába van de ezek a szőrtakarótól úgysem látszanak. Futás közben gyorsasága miatt lábait számolgatni egyébként is hiábavaló törekvés, mozgását még pattogással, szökdécseléssel is fűszerezi, hogy végképp összezavarja a nézőközönséget. Kérdezhetné az olvasó joggal, hogy mi a különleges benne ha hiába nézi a szőrzet miatt sem szemeit, sem nyakát, sem lábait, sem farkát nem látja. Választ a következő bekezdésben találhatunk de addig is jó tanáccsal szolgálhatunk a hozzá nem értőknek. A Puli az álcázás nagymestere. Soha nem tudhatod ha épp a fejét akarod megsimizni nem-e éppen a fenekébe nyúlsz, esetleg ha a farka hosszát akarod megvizsgálni előbb tanácsos ennivalóval kínálni, hogy megtudd merre van. Persze a szalonnát a Puli fenekébe dugdosó gazdi látványa elég furán néz ki de ez meglehetősen ritka jelenség. Egy biztos – ha úgy érzed egy Puli megsértődve hátat fordít neked lehet, hogy pont a te reakcióidat figyeli. Ezen adottsága házőrzésre is teljességgel alkalmassá teszi mivel nem csak széttépi a hivatlan vendég lábaszárát de meglehetősen össze is zavarja.

Színei:

Aki az ékszerek szakértője sem tudná úgy leírni a Puli színeit mint ahogy azt a fajta ismerői megtették.  Lehet fekete mely fényében egyedülálló ha csak ki nem tesszük a napra barnulni de az avétos színben mégis van valami vidéki, valami puritán szépség ami kiemeli ezt a színt. A szürkés árnyalatú fekete melírozottnak tűnik elkápráztatva ezen divat hódolóit. Vannak aki őszbe hajlónak mondják nem tudva, hogy egyesek direkt színezik őszesre hajukat kölcsönözve evvel tekintélyesebb, komolyabbnak ható külsőt maguknak. A Pulinak ezekre az áltollakra nincs szüksége, ő természetesen szürkés árnyalatú.

A szőke nőre jellemző megmozdulásokat a fehér változat kerüli igaz sokaknak pont a szőkeség hozza lázba fantáziáját és elképzeléseit. Ez a szín inkább a bizonyos hajszínű nőkre jellemző ékszervonzalommal társítható, hiszen a fehér Puli igazából gyöngyfehér és ki ne akarna ilyen csodálatos fehér gyöngyöket viselni.

A fakó Puli a fajta ősi színe, ennek megfelelően van megjelenésében valamiféle ősi bizsergés melyet csak a farkasokkal táncolók tudnának igazából megfogalmazni. Ez a szín a legsejtelmesebb, legtitokzatosabb ugyanis a viselője életkorával folyamatosan változik. Egyezően a hasonlóképpen megnevezett színű lovak szilajságához a fakó szín térhódítása is várható, mindenképpen ildomos lenne már csak azért is, hogy ne illethessék nemzeti kincsünket a májproblémákkal küszködők holmi kétszínűnek inkább a szivárványhoz idomulva kapja meg a sokszínű jelzőt. Hozzá kell tenni, hogy aki látott már szivárványt annak lehet némi fogalma arról milyen egy Pulit csodálni tökéletes pompájában.

Vérmérséklet és jellem:

Viselkedése ellentmondásokkal teli, belső énjéről annak ellenére, hogy megfejtésével teljesen még ma sem végeztünk regényeket lehetne írni. Igazi nagy lélek kicsiny testbe zárva mely nagy lélek bizony sokszor nem is fér el ekkora méretben, ennek okaként mindig kitör melyet a gazda általában félre is ért. Úgy gondolja, hogy választottja igazi dafkekutya, egy hisztigép és a makrancos hölgy hozzá képest egy simulékony, kenyérre kenhető akárki pedig csak épp a nagy jellem szárnyalásának lehet szemtanúja miként Aladdin is néha megdörzsölte a lámpást, hogy kiszabadítsa Ginjét. A Puli tehát nem csak formájában de viselkedésében is kerek jellem, épp olyan mint a magyar ember: gőgös és megalázkodó, akaratos és jól idomuló, dacos és engedékeny. Gondolatai mindig megelőzik a gazdáét, ha ez nem így van akkor a gazda hiszi el, hogy tulajdonképpen ezt akarta csak még nem jutott eszébe, hogy akarja-e. Általában csavaros észjárása emeli a többi kutya fölé olyannyira, hogy lassan nincs már magyar, aki kutyának titulálná. Ha úgy akarja mindenre megtanítható, de ha nem, akkor jobb ha a folyónak megyünk mert ha vörös hó esik akkor sem fogja csak úgy azt csinálni amit mi akarunk. Cselekvése közben többnyire kegyet osztogat és ilyenkor mi gazdák csak annyit tehetünk mint mikor egy sztár megjelenik előttünk. Autogramot viszont hiába kérünk tőle mert sajna, egyenlőre a Puli írni még nem tud. Egyesek szerint ez nem igaz csak még nem tudtuk rávenni, hogy ebbéli képességeit is kibontakoztassa, ami tekintve elképzeléseinket egyáltalán nem baj. Képzeljük el mi mindent megérthetnénk ha ez így lenne de mi mindent is szórhatna a fejünkre. Talán jobb is így, addig is osztogathatja bájait számunkra mi pedig nem tehetünk mást élvezzük „őnaccsága” fellépését és jelenését…ha hagyja.

Jövője:

A kifinomult magyar ízlésnek megfelelően a Puli fennmaradása biztosított, királynőnk tartása mára már sikk lett olyannyira, hogy a külföld is megirigyelte kincsünket és sokszor szemet is vet rá. Akinek megtetszik a Puli az csapdába esett, ugyanis ettől a szerelemtől még akkor sem szabadulhat ha állandóan figyelnie kell a takarmányozásra a jó szőrminőség miatt és a hajdani libatépő asszonyok csuklóizmait meghazudtoló tevékenységet kell folytatnia annak érdekében, hogy ápoltan tartsa választottját. Egy biztos, aki Pulit tart nem kell holmi udvari takarítógép beszerzésén törnie fejét, hiszen elegendő ha csak a hosszú kuncsorgások hatására kiengedi barátját, hogy tegyen egy kört az udvaron és máris összeszed minden felesleges dolgot romba döntve addigi Hamupipőkét túlszárnyaló kézügyességünket a szőrzet tisztántartása terén. Egyébként gazdáját ő maga is megválogatja, de nem állít e téren leküzdhetetlen akadályokat, hiszen ha a gazda nem ad számára állandó feladatokat ő talál magának, képes ez irányú képességeivel a nézőközönségen túl önnön magát is tartósan elszórakoztatni, mely képesség szintén a fajta hihetetlen belső értékeit hivatott dicsérni. mindebből következtetve elmondhatjuk, hogy akinek egyszer Pulija volt az örökre annak rabjává válik és mindenben őt keresi, azt kutatja. Pulit tartani olyan mint magyarnak lenni: büszke, boldog, különös érzés ami néha dicsőség, néha fáradtság de…ezt, mint a Pulit, mindennap ápolni és gondozni kell!