PULISUTTOGÓ

  Az állatokkal, különösen a bármi okból megvadult, jellemükben eltérült álatokkal napjainkban is foglalkoznak olyan emberek, akik szabályosan értenek az állatok nyelvén. Valami ismeretlen érzékükből fakadóan egyazon hullámhosszra kerülnek az adott állattal, aki szinte érti minden szavukat, mozdulatukat és érzésüket. Eképpen el tudják érni azt, hogy az adott állat jelleme ismét a régi kerékvágásba kerüljön, megszelídüljön, egyénisége kezelhetővé váljon. Ráadásul a suttogók „kezelésén” átesett állatok olyan dolgokra is képesek, amiket az egyéb, hagyományos módszerekkel nem tudnának elsajátítani.

  Marci a koros kan Puli története álljon itt példaként arra, hogy ilyen esetek nem csak lovakkal, de kutyákkal, ráadásul saját magyar kutyafajtánkkal is előfordulnak. Marci nálunk töltött ideje alatt jöttünk rá, hogy tulajdonképpen a suttógók sem tesznek mást, mint amit mi tettünk. Hagyják kibontakozni a kutya igazi énjét és jókor, jóidőben a kellő módon igazítják egyenesbe az állat lelkét, viselkedését. Végeredményként kiderült, hogy Marci a Puli suttogta be saját magát….mi csak segítettünk neki ebben. Tehettük ezt azért, mert rengeteget olvastunk a fajta, a Puli viselkedéséről, mert igyekszünk a lehető legtöbbet foglalkozni Pulijainkkal és sikerként néha-néha, már-már szinte érthetjük a Puli lényegét, a sajátos, egyedülálló jellemét.

 Marci előéletéről szinte semmit nem tudtunk. Annyit csak, hogy hirtelen a főváros Illatos úti gyepmesteri telepén talált rá a Futrinka Utcai állatmentő csapat és nem tudni hogyan került oda. Megpróbáltak közel kerülni hozzá, de először mindent és mindenkit megtámadott.  És mivel akkor éppen így viselkedett menekülhetett meg a telepről egy másik kutyus, akit először az ő kihozatalának sikertelensége okán mentettek meg. Kennelébe csukva viszont készítettek Marciról egy olyan fotót, amit feltettek az internetre….az a tekintet „kinézett a képből” és szabályosan segítségért kiáltott. Ez a szempár minket is megigézett. A Futrinka Utcai állatvédők kapcsolatot teremtettek Németországban állatmentőkkel. A Puli fajtát bár az itthoni tenyésztők szerint az egész világon ismerik, de ez nem teljesen így van. Képről talán látták és tudják a nevét, viszont sajátosságai miatt kissé idegenkednek tőle. Az is igaz, hogy mentésre egyre inkább csak mostanában, mai egyre szorul, hiszen eddig ilyen példa nemigen volt. A Pulit, mint fajtát is utolérte hát a mai, modern kor káros kinológiai végkövetkezménye. Marci esete ezért is példa értékű, hiszen ő az elsők, a legelsők egyike és eképpen úttörő a Pulik között, első az egyenlők között. Megtörtént tehát az egyeztetés a külföldiekkel és Marci a Puli kikerülhetett az Illatos útról, ahol két hét után altatás várt volna rá. Mi vállaltuk, hogy az oltások karantén ideje után tartjuk és gondozzuk, amíg szállítható nem lesz.

  Borzasztó nehezen ébredtem. Idegességemben abszolút nem emlékszem semmire és senkire. Valami miatt annyira berágtam, hogy szürke, éles, fájó köddé vált a múlt. Mint amikor olyasmi történik veled, hogy a tragédiák özönében azt sem tudod, mit tettél és mikor tetted. Zúg a fülem, egyre csak zúg. A fejem is hasogat és már csak a rácsra emlékszem, amit látok most is. Megőrjít ez a zöld fal, megfordulni alig tudok. De hiszen én őt szolgáltam, őt segítettem….az Embert…legjobb lesz, ha várok, kivárom, amíg értem jön. Kicsit szoros ez a rács és ez az egyetlen kapcsolatom most a külvilággal, innen látom, amit látni tudok. Várok….csaknem hagy itt! Ebben a szűk cellában, hiszen amióta az eszemet tudom én segítettem, azt és úgy tettem, ahogy nevelt. Arcára nem emlékszem és a szürkéslila köd miatt idegességemben a szaga is alig jut eszembe….de jönnie kell! Az nem lehet, hogy ennyi év hűséges szolgálat után ne jöjjön. Majd itt terem és elmagyarázza szépen, hogyan kerültem ide, miért vagyok most Én a szabadság élő legendája bezárva, bebörtönözve, rabságra ítélve….Várok.

  Már napok óta semmi változás. Ebbe beleőrülök. Nem jön. Csak a mellettem lévő cellából vittek el valakit, de nem hozták vissza. Éreztem az emberek szagán, itt valami baj történik, valami irtózatos dolog van készülőben. Borzasztó ezeket a hangokat hallani, teljesen belesüketülök. Több kutya vonyítását és jajveszékelését hallom….aztán csönd. Néma csönd. Ebbe beleőrülök. Már Őt sem várom, napok óta nem jön. Csak szabadulnék nagyon. Engedjetek ki! Bármi áron, ha kell téged ember, téged is megöllek és szétszedlek, csak nyíljon meg a rács, engedjen a bilincs, és a zöld fal helyett újra érezzem a szabad levegő mámorító illatát. Lennie kell itt valahol egy résnek, egy lyuknak, amit ha bővebbre rágok akkor kijutok innen. Hiába járkálok fel s alá cellámban, faltól falig….nem enged.

  Ti emberek hálátlanok vagytok! Évszázadokon át arra teremtettek, arra válogattatok, hogy hűséggel kötődjem hozzátok….jobban, mint bármely más fajtársam. Szolgáltam kényetek-kedvetek hosszú éveken át és ide bezártatok. Hiába hozzátok a parizelt. Nem kell! Már az sem kell, sőt ha idenyújtod, a kezed is leharapom. Azt hiszitek, hogy ezer év véres verítékének gyalázatát egyetlen szelet hús majd feledteti? Megkapja tőlem az emberiség, megkapja a magáét. Ne jöjjön ide se gondozó, se takarító, senki. Ennyi volt. A türelmem elszakadt és minden minden véget ért. Van még, tart még az erőmből….annyira, hogy kibírjam….és kitörjek talán. Én kibírok mindent!

  Napok óta embert nem láttam, hangjukat nem hallottam, szagokat nem éreztem. Valaki! Csak jöjjön erre, ígérem, jófiú leszek. Nem bántok én senkit, hiszen két hete már annak, hogy itt tépelődöm és felőrlöm magam. Összefüggéstelenség az egész életem. Nem tudom mi volt, és ez nem is aggaszt annyira, mint nem tudom azt, hogy majd mi lesz. Hát nem értitek? Puli vagyok, a legemberközpontúbbakból való. Csak valaki egy jó szóra, egy baráti szagra jöjjön ide. Esküszöm senkit nem bántok, és semmit nem teszek. Igen! Itt vannak, értem jönnek. Kivisznek innen? Biztos? Egész barátságosak, simogatnak, stírolgatnak. Nem oda visznek ugye, ahová a többieket? Ugye nem….visszajövök még? Nem bántotok tán? De igen! Ez fáááájt. add a kezed, leharapom. Széttéplek teee….bántani mertek. Engem!? A nyakam nagyon fáj és belém döftetek valami folyadékot, feszít is nagyon.

  Ezt már szeretem drágáim. Igen, kedveskéim pórázon bár, de kint vagyok. Halleluja. Érzem újra a fák tövének illatát és nem is emlékszem arra a dohos, szúró fertőtlenítőszagra….a fal zöldje után a fű színe sokkal-sokkal szebb. Most érzem újra mi is az a szabadság….szeretem. Ő az? Ő lesz az. Minden nap enni ad, játszik velem, simogat. Biztosan ő lesz az. Kibírtam a poklot öcsém, túl vagyok rajta.

  Nem. Ismét eltelt két hét és újra idegenek jönnek. Ráadásul egy másik férfit is hoztak. Ugyanolyan szőrös, mint én. Egyre bíztatnak, körbe állnak….szagoljam meg. Játszak vele? Egy másik férfival? Ez vicc? Piros kiskocsiba tesznek. Ez nem lehet igaz!….újra utazunk. Jéééé…..faluillatot érzek. Nincs ólom, nincs kipufogószag….ez bizony-bizony kerti illat. Várjunk csak! De hiszen ezek lányok! Hello csajok itt vagyok. Nem láttatok ám még ilyen férfit. Én vagyok a legkutyább kutya….Ezek Pulik! Puli csajok. Ez baromi jó hely….kaja, pia, nők…ááááá.

  Marci ekkor került hozzánk. Valójában először a dolog egy könnyű feladatnak látszott, hiszen imádjuk a Pulit, az egész lényét és volt már nálunk olyan baráti összejövetel, amikor több idegen Puli is szaladgált az udvaron a mieink közt és semmi baj nem történt. Mikor Marcival az átvétele után hazaértünk jöttünk rá, hogy óriási gond van. Mint a börtönéből szabadult sas esett neki mindennek. 7-8 éves létére abszolút nyers és kezeletlen volt. Semmilyen tiltást, semmilyen viselkedési korlátot nem ismert. Ráadásul sajnos a kedveskedés, a finom bíztató szó sem hatott rá. Ekkor volt az, amikor a párommal összeroskadva ültünk és néztük, gondolkodóba estünk, hogy mit tegyünk. Túl ezen idegesítő volt az is, hogy ezt a kutyát külföldi kapcsolatnak ajánlották ki, azaz mivel ez volt az első eset sokminden múlt Marcin a többi segítségre szoruló Puli jövőjét illetően. Gondolkodásunk azonban nem sokáig tartott, lépnünk kellett a tőlünk telhető módon. Abban megegyeztünk, hogy visszalépni, hátrafelé menekülni semmiképpen sem fogunk. Szerencsére túlvoltunk már egy Puli teljes engedelmességi kiképzésén és kutyakiképzőnk, teljesítménybírói ismeretségünk szavai örökre belénk ivódtak, az összes küzdelem és nehézség. Belevágtunk Marci gátlásainak és pótcselekvéseinek, viselkedési zavarainak leküzdésébe. Csak tartottunk attól, hogy kevés lesz az idő, vagy nehezen, esetleg soha nem nyílik meg és akkor….

  Mi az, hogy nem? Itt a rengeteg nő és mind az enyém lehet. Csak ne volna itt ez a fránya férfi, a Bukta….rontja az esélyeimet. Az lesz a legjobb, ha mindjárt el is döntjük kié itt a hatalom, ki a legény a gáton. Széttépem és enyém lesz minden. Van itt egy német juhász hölgy is, aki nagyon vonzó, de olyan szúrós szemeket vet rám….szinte éget a tekintete. De előbb elintézem Buktát.

  Vííííz? Hideg víz, amiért meg akartam tépni ezt a fiút? Na jó. Igaz, hogy szóltak, a végén már kiabáltak velem, de nem rémlik emlékeimben, hogy ez jelentene bármit is. Sose kellett nekem egy szó miatt visszafognom magam. És újra, ismét kennelbe csuktak. Ez így nem mehet tovább. Még egyszer a börtönt nem viselem el. Na majd torkom szakadtából kiordítok én innen magam és összetörök mindent rácson innen és túl, majd rájönnek. Van itt egy kutyaház jó kis puhafából. A bejárata pont enged a fogaimnak. Azt hiszitek Én nem tudom nekem mi a jó? Nehogy ti döntsétek már el…

  Ma örömünnep van! Elment Bukta. Elvitték és visszajöttek, de Bukta már nem jött velük. Másik vitapartnert kell keresnem…Ezt a vak fiút kell kiszuperálnom, hogy én legyek a király. Az a baj, hogy mindig elcsukják előlem, amióta egyszer nekiestem. Így nem férek hozzá, de az ajtón keresztül is érzem a szagát. Csak ezt az ajtót tudnám egyszer végre szétkaparni, hogy hozzáférjek.

  Pofon? Hát mit képzelnek? Csak azért, mert elvertem Csutakot? Eddig csak rám szóltak….igaz szólhattak, mert szóltak énrám már többen többször is. Következménye nem volt, így csakazért is megcsináltam, amit akartam és kész. De ez a pofon! Nem, nem fáj csak szokatlan. Kipróbálom, mi lesz, ha nem törődöm evvel. Nem fáj, hát pofon és pofon…kit érdekel. Ez a víz a slagból viszont nagyon, nagyon rossz. Mintha tudnák ez a gyengém. De most meg pórázra vettek és csak slagolnak, meg vizezik a szőröm. Hozzám nem nyúl úgysem senki. Megpróbálták tépni a szőröm, nade nem hagytam ám. Nem is szoktam hozzá. Mi az, hogy tépkedik a bőröm….brrr.

  Egyre jobban meggyőződöm arról, hogy ezek direkt csinálják velem. A víz az oka, hogy most mindenem viszket mindenütt. Csak jönnének már és szednék szét a szőröm, mert itt az oldalamon, ahol összeállt….ott nagyon viszket. De itt van. Igen. Elkezdte és szétszedi a tincseimet….hurrá! Nem rosszak ám ők. A gazdáim. Tegnap is szólítgattak, mikor meghallottam és odamentem, még simogatást is kaptam. Arra is rájöttem, hogy ha valamiért becsuknak a rács mögé, ők kiengednek ám. Ezért nem kiabálok, majd jönnek hamar és kieresztenek. Ha csendben maradok, még jutalmat is kapok. De órákig nem várok! Csendben maradok, mert leszidtak érte, de egy óra múlva már nem bírom türtőztetni….szétszedem, amit bent felejtettek, amíg ki nem engednek végre.

  Amúgy jófejek ám a gazdáim. Mindig velem vannak, mindig figyelnek rám. Csak olyan keményen bánnak velem, ha rosszat teszek. Mert tudom én, hogy rossz az, amit csinálok, csak szokatlan még, hogy nem lehet. Különösen, ha keményen rám szólnak tisztelem őket, mert ellentmondás, mese nincs, de következetesen mindig ugyanazért teszik ezt és feleslegesen, mindenért soha.

  Jaj a bundám is olyan könnyű és puha lett hirtelen. És amit rákentek, attól meg fenefinom illatom van ….kényes is leszek erre ezután. Jó érzés tisztának lenni és a csajok is feszt szagolgatnak….tetszem nekik!

  Kocsiba tettek megint. Rosszat sejtek…utazunk valahová. Ez ismerős, ez a gyógyszerszag és fertőtlenítő. Na énhozzám nem nyúl senki! Rúgok-vágok-harapok! Meghökkentetek mi?! Ennek ellenére haragszom, amiért a nyakamba ültettétek ezt a bigyót. Hiába mutogatjátok, hogy útlevelem van. Nekem aztán orrom alá dughatjátok. Akkor is fájt. Este viszont dédelgettetek és babusgattak. Tudom én, hogy majdnem megharaptam a kezed, de a bőséges vacsorát köszönöm…Szeretlek titeket! Ez amolyan Marci-szeretet. Lassan oldódom na….nem merek már gyorsan a szívembe zárni senkit.

  Amint az udvaron felügyelet mellett elengedtük nekiesett minden kannak.  Buktával a Puli kannal úgy összeugrottak, hogy egymás torkát szorították. Bukta szintén Marci által menekülhetett meg, mivel megkerestek bennünket, hogy egy idősebb házaspár szeretne házőrzésre egy Pulit. Marci egyrészt még nem állt készen, illetve neki Németországba kellett mennie, mert a kijuttatása már egyeztetve volt…ezért előbb egy másik elhagyott Puli, Bukta sorsa fordulhatott jobbra Marci helyett. A Buktával való veszekedéskor jöttünk rá, hogy a szóból Bukta igen, de Marci nem ért. Nem volt mit tenni….jött a hidegvíz közéjük. Ha már a szőrét bevizeztük, akkor teljesen át is mosdattuk. Mivel a szőrének száraz ápolását nem tűrte, kénytelenek voltunk cselhez folyamodni, hogy pusztán tiszta vízzel slaggal átmossuk és hagyjuk megszáradni. A kezeletlen Puli szőre, ha mosás után száradni kezd eszméletlen viszketés lesz úrrá a kutyán. Aztán maga jön oda és kéri, hogy szedjék szét a szőrét, hogy ne viszkessen tovább. Mondták is a régi öregek, hogy a pusztán fölösleges mosdatni a Pulit, mert ha rásüt a nap úgyis összemocskolja magát. A nemezekké összeállt ápolatlan tincsek belseje és alatta a bőr nem szárad úgy, illetve száradás után kemény lesz a tincs és húzza a bőrt. Így ápoltuk le először a mogorva Puli szőrét.

  Arra is rájöttünk, hogy a szidás, tiltás lehet akármilyen kemény. Mint a gyermek, aki próbálgatja szülei tűrőképességének határait tett próbára bennünket Marci, hogy nálunk meddig lehet elmenni. Mivel a szemei elől az ernyő hiányzott, vagyis nem volt a fején elöl szőr, így a szemébe nézhettünk. Láttuk a szemében azt, hogy tudja, nagyon jól tudja, rosszat tesz, de mégis hátha megengedjük. Ezen kívül sokminden tükröződött még a barna szempárból, amit szavakkal leírni nem lehet. Talán azok sejtenek ebből valamit, akik egyszer is félre hajtották egy Puli fejéről a szőrt és megkeresték annak tekintetét.

  Tulajdonképpen régi elődeink így írták le a Puli viselkedését és jellemét, mint amit Marci produkált. Nála a makacsság és akaratosság szívós kitartással párosult, maga volt a nyers elszánt őserő. Nem csoda, hogy kibírta a gyepmesteri telep viszontagságait, hiszen azt csak így tudta túlélni, annál sokkal kevesebbért hagyták már el Pulik is az élők sorát. Szerencsétlensége a szerencse közepette az volt, hogy ez idő alatt elkezdett maga ellen dolgozni. Viselkedése teljesen befordult, önmagába roskadt és csak önmagát ismerte el.

  Örökre az emlékeink között marad, mikor végső megoldásként kennelbe csuktuk rövid büntetésül és őrjöngve járkált fel-alá. Szétszedte a bent lévő kutyaházat. Megérkezése utáni székletvizsgálatakor derült ki, hogy a karantén ideje alatt saját oltási bilétáját is megette. Nekünk is fordult egyszer. Ezt azonban abban a pillanatban, csírájában kellett elfojtani.

  Visszagondolva mókásnak tűnik chipezése is, amihez 2 asziszents és egy férfikéz erős segítsége kellett. „Fájdalom+rossz élmény+kellemetlen emlék=Támadás” működött ez először Marcinál. Az ember tragédiaként nézi és éli meg, sokszor türelmetlenül várja azt a pontot, hogy mikor múlik el ez az állapot, mikor egy Puli a saját maga ellensége (nemcsak a sorsáé, de a szervezetéé is). Nem tudtuk még azt se, hogy jó úton járunk-e….és mikor az első puszi, az első odabújás megtörtént jöhettünk csak rá – helyesen cselekedtünk. Egy-egy pofon, leszorítás nem fáj, viszont büszkeségében sérti az érzelmes Pulit. Sajnos Marcinál egyes elvakult esetekben még ez sem volt elég. A depresszió miatt azonban pozitív megerősítésre, jutalomra is mindenképpen szükség volt, hogy a másik, jó oldalt meg erősítsük. Meglehetősen látványosan és nagy léptekben következett be a változás. Először apró jellembéli megnyílások formájában. De, mint mindennek ára van. Ezzel elérhetővé vált az ösvény egy igazi, valamennyire is szocializált Puli jellemformálására, de így Marci egygazdás lett. Minden kutyás tudja mit jelent ez. Ezután viszont a leendő gazdát illetően kellett tanácsokkal, „használati utasításokkal” szolgálnunk. Sőt, be kell vallani, hogy egy egygazdás kutya borzasztóan az ember szívéhez tud nőni, aki képezte, ilyenné tette. Borzasztó nehéz volt meghúzni egy bizonyos képzeletbeli határt. Határt ahhoz, hogy tudtuk új gazdához kerül majd és egy egygazdás kutyát, pláne egy Pulit nem engedhettünk magunkhoz teljesen, határtalanul közel. Képzeletbeli határt a tekintetben, hogy mi az ami általánosan elvárt, minden gazda számára alapvető követelmény és mi a mi személyünk, otthonunk sajátossága. Egy örökbefogadó gazdához kerülő kutyától nem szabad csak ránk jellemző dolgokat, viselkedési normákat elvárni, megkövetelni….mert másutt esetleg pont az ellenkezője kell.

  Mivel szeretlek Titeket, ezért meg is védelek benneteket. Én vagyok a világ legjobb házőrzője! Éjjel-nappal szolgálatot vállalok és járőrözöm. Éber vagyok és rettenthetetlen. Ti nem tudjátok, de én érzem, hogy évezredek alatt születtem erre. Nem tudom miért baj az, ha egész álló nap ugatom a kaput!? Puli vagyok, támadva, hangosan terelő. Pihenni? Na azt nem kedves gazdám…csak a lábad előtt ha cirógatsz….de csak te és én! Senki és semmi ne jöjjön olyankor a közelembe. Még csak meg sem morgom – rögtön ráharapok.  Féltékenység?! Neeem….ez csak a hála és szeretet. A szavaitok sem tűnnek már olyan keménynek, mert azt teszem, amit szeretnétek. Tudom-tudom, ha nem, akkor keményen rám szóltok. Annyi elég is….megtanultam tőletek, hogy van annál rosszabb is. A lányokat sem hajtom már, ők is elvannak velem, így én is megvagyok velük. Szeretnétek, ha híznék pár kilót? Nem nagyon tehetem, hisz állandóan ügyelnem kell, vigyáznom rátok.

Jaj és ez a sampon?! Ez valami isteni….for men! Huhhhúúúú….buknak rám a csajok. A bundám is olyan puhakönnyű lesz tőle….egészen kipucolkodom.

  Ma csoda történt. Szépen a gazdasszony mellé ültem és adott abból, amit evett. Finom édes dinnye. Ízlett nagyon. Egyre jobban arra kell rájönnöm, hogy az lesz a legjobb, ha azt teszem, amit elvárnak és kívánnak tőlem. Úgyis hagynak bolondozásra éppen elég időt, amikor kitombolhatom magam. Csak jobb mindannyiunknak, ha kompromisszumra jutunk….nem? Ők elnézik néhány rigolyám, én meg a magam módján engedelmeskedem nekik…úgyis tudom, hogy ha megszidnak és rámförmednek is néha, ott belül azért szeretnek. Aztán meg tudjátok, ők adnak enni, ők ápolnak, ők foglalkoznak és törődnek velem. Csak nem szegülök tán ellenük. Mindkettőnknek így a jobb.

Szerencsére Marci kiutazásának időpontja kissé elhúzódott. Azért szerencsére, mert nem mondtuk bár, de az első megbeszélt időpontra még nem állt készen, belül még nem készült fel. Miután bennünket abszolút mértékben elfogadott jött a próbatétel, a végső meggyőződés, hogy mennyire sikerült ráncainak kisimulni. Történt, hogy pont ablakcserét végeztek nálunk. Ez azzal jár, hogy tárva-nyitva minden ajtó, vadidegen mesterek jönnek-mennek a házban, zúg a flex és a fúró. Az eddig zajokra is érzékeny Puli csendben szemlélődve ült és nézte az idegenek jövésmenését. Néha ránk-ránk nézett kérdőn, de mivel nem szóltunk, így arra a döntésre jutott, hogy nem kell semmit tennie.

Aztán megunta a semmittevést, a szájába vett egy faéket, amivel az új ablakokat támasztják ki beillesztéskor és az egyik mester elé dobta….Na gyere játszál velem! Ez volt a jel….Marci útra kész. Azonban tovább mentünk ennél. Mikor a párom végzett a munkahelyén én kocsival érte mentem…és magára hagytam Marcit a mesterekkel. Kíváncsian siettünk vissza, hogy mi történt…és a legnagyobb megnyugvásunkra az égvilágon semmi. Az emberek dolgoztak, ki-be jártak a kapun….ő pedig az árnyékban feküdt.

  Megint valami furcsa érzés van a levegőben. Mindenki engem figyel. A gazdáim meg olyan gyanúsan sokat simogatnak…eddig nem szoktam ezt meg tőlük.  Szerettek ők a maguk módján, ahogy én is őket a magam módján. De újra kocsiba ülünk. Érzem, hogy nincs rendben valami. A gazdasszony rám néz, és olyan furcsán csillog a szeme. Mintha örülne, de mégse…..mi lesz most?

Itt jártunk akkor is, amikor a gazdámékhoz kerültem….csupa fa meg bokor. Hisz őket is ismerem!  Ők a Futrinkások, akik kihoztak a rácsok mögül. Olyan érdekes, hogy mindenkinek olyan megnyugtató, szeretetteljes szaga van és közben meg, mintha cserbenhagynának, adnak kézről kézre. Micsoda? Elmennek?! Ők is elmennek! Engem mindenki csak egy időre fogad be? Én mindenkinek csak egy ideig kellek? De valami olyan fura most. Nem érzem azt az elrettentő, lemondó szagot…..Hová megyünk? Ebben a sok furcsaságban mégiscsak érzek én valami jót…..hisz akik eddig befogadtak, most megnyugodnak, és elismerő pillantásukkal halmoznak el. De hisz én nem csináltam semmi rosszat vagy jót…élek és vagyok, mint eddig bármikor.

  És így kerülhetett végül Marci a Puli végső gazdájához Németországba elsőként a Pulik közül….és reméljük nemhiába, hisz sajnos egyre több Puli, egyre több saját nemzeti fajtánk egyre több egyede szorul segítségre. Még szerencse, hogy működik jónéhány önzetlen lelkes csapat, akik igyekeznek megoldani…ezt is, ami nemzetünk szégyenfoltja….hogy az egyik kezünkkel nemzeti örökségünké nyilvánítjuk és védjük…a másik kezünkkel pedig már a saját honfitársunkat is az utcára tesszük, ráadásul állatvédők és mentőcsapatok segítsége kell ahhoz, hogy ezeknek a Puliknak a helyzete megoldódjon…nem csak az önérzetes magyar emberé, aki büszke minden egyéb másra, ami hungaricum!

  Tulajdonképpen Marci elsőnek tekinthető túl azon, hogy véletlenül, de sorsa által másik két kutya sorsát is megmentette…abban is, hogy némi kicsiny segítséggel, de saját önnön magát suttogta be és változott meg a rövid idő alatt olyanná, ami példa értékű az összes Puli számára, hiszen a legtöbbjük már régesrég feladta volna az egészet…és valahol ez eszünkbe juttatja azt is, hogy tulajdonképp mi is volna ennek a fenenagy kutyázásnak a lényege….hogy egy-egy fajta mikor és hol lépi át a saját korlátait a tekintetben, hogy meddig és mettől Puli egy Puli, mitől Puli egy Puli….és rájövünk arra, hogy a megfejtés ott belül lakozik, egy-egy fajta parázs lelkének legmélyén. Talán nem késő még fellobbantani a mára uniformissá vált tüzet abban, hogy egy fajtát a belső értékei tesznek egyedivé….mint hajdanán, mikor őseink megteremtették őket funkció szerint.

   Marci ebből persze mit sem tud….viszont azt nagyon nem mondhatnánk, hogy nem sejti és nem érzi mindezt, mert azért valljuk be….egy fajta kezeletlen egyedénél jöhetünk arra rá mik is a fajta eredendő, ősi értékei, amit nem homályosítottak el a kultúrtenyésztés évtizedei és nem befolyásolt a sporttenyésztési divat. A következtetés és a kontraszt megdöbbentő (nem a mai modern „nemesítés” javára)…

   Az pedig erőteljesen figyelmeztető értékű, hogy egy Magyarországon tenyésztett őshonos fajta segítségre szoruló egyedét külföldön külföldiek mentik meg, ők segítenek. Mert Marci annak ellenére, hogy itt látta meg a napvilágot, fajtája itt csiszolódott a mi kényünk-kedvünk-óhajunk szerint. Annak ellenére, hogy bennünket magyarokat szolgált mi magyarok nem teszünk a sorsára jutott társainak érdekében semmit. A figyelmeztető jel mellett az a tény, hogy külföldi kutyabarátok sietnek magyar fajta kutyák segítségére szégyen is. Marcit sorsát egyetlen magyar lelkületű ember sem volt hajlandó felkarolni. Így születhettek az alábbi szerető sorok: levélrészlet

Kicsit sokáig tartott, de végre küldök Önnek néhány képet Marciról. Marci nagyon jól beilleszkedett nálunk, már az új környezetet is megszokta. Van néhán bolond szokása, megőrül például a teniszlabdákért és mindenért, ami hasonlít rájuk. Na nem játszik velük, csak kinézi magának, majd elviszi, eldugja és őrzi őket. Gyakorlatilag lehetetlen tőle elvenni őket, ha mégis odaadja, akkor pillanatokon belül újra begyűjti.(Ilyenkor ráfekteti a fejét, úgy őrzi). Mint már említettem lehet ez bármi, ami teniszlabda formájú: előfordult már, hogy kivett egy almát a ládából, legutóbb pedig egy barackot lopott el az asztalról. Nem eszi meg a gyümölcsöket, csak a két teniszlabdát helyettesíti velük, ha azokat kidobta az ablakon. Igen, igen, Marci kidobja a teniszlabdát az ablakon. A házunkban, a lépcsőházban van egy ablak, ami az utcára néz. Marci itt fekszik a szőnyegen, teniszlabdával a szájában, lábai az ablakpárkányon. Ha valami ugatnivalót lát kint, olyan beleéléssel ugat, hogy a teniszlabda kiesik a szájából és az előkertben landol. Az első időkben Marci nehezen jött ki más kutyákkal, egyszerűen nem tudta elviselni őket. Mostanra talált magának két kutyabarátot, egy egy éves törpeschnauzert, Tinát, és a "nagypapa" Rexet, aki 11 éves. Mindkettővel nagyon jól megértik egymást, a fiatal Tina igazi játszótársa lelt benne, akivel közösen szaladgálhatnak, tombolhatnak. Az ember és állat közötti kommunikáció is tökéletes. Jövő szombaton kezdünk vele az augsburgi modell szerint, reméljük, ettől kicsit fegyelmezettebb lesz, most még elég kaotikus a viselkedése. Bár Marci az édesapám kutyája, mint már említettem, nekem nincs lehetőségem, időm intenzíven foglalkozni egy kutyával, ha otthon vagyok, az ágam előtt fekszik és reggel és este megköveteli a neki járó nagy adag simogatást. Tehát néhány kép Marciról: Az első kettőnk egyedül, ill apukámmal van, a következő négy fotón a törpeschnauzerrel. Sajnos rohangálás közben még nem sikerült lefényképezni őket, este már kevés a fény ahhoz, hogy ilyen gyors kutyákat fotózzunk.

Üdvözlettel: Sascha Kaupp

   Gondolom és remélem, hogy a sorok láttán mindenki a lehető legmélyebben beleérez abba, hogy mi nem történik. Ha egy késztetés is elindul az iránt, hogy tenni, lépni kéne ez ügyben, akkor Marci a Pulisuttogó elérte célját, hisz a sorok megjelenésének idején bár ő az első, a legelső, de sajnos már nem az egyetlen akinek a sorsa így oldódott meg.