A kutya munkája

 

KUTYA SZÖVETSÉG 2005. NOVEMBER

Az ősi mesterség

A puli terelőmunkájáról

 

A puli munkájáról szóló riportsorozat első részében az agilityről volt szó. A puli eredeti, ősi mestersége azonban a terelés. Ennek kapcsán beszélgettem Prépostffy Zsolttal, abból az apropóból, hogy Mocsok nevű pulijával Székesfehérvárott harmadik helyezést ért el.

 

– Először is gratulálok az elért eredményhez. Az első kérdésem az lenne, hogy miért éppen puli. Miként tettél szert erre az ügyes kutyára, és mi vezetett el ahhoz, hogy a tereléssel foglalkozzatok?

– Az én esetemben egyáltalán nem tervszerű választás eredménye lett a puli. Sőt, mivel lakásban lakom Budapest belvárosában, nem is akartam ott kutyát tartani. A véleményem a lakásban való kutyatartásról alakult ugyan azóta, de nem változott meg gyökeresen. A kutya alapvetően nem a lakásban érzi jól magát. A magyar terelőfajtákat (puli, pumi, mudi) pedig kifejezetten munkakutyának tenyésztették, tehát nagyobb a mozgásigényük, és akkor érzik jól magukat, ha feladatokat teljesíthetnek. Ettől függetlenül nagy az alkalmazkodóképességük, és jól együtt lehet élni velük lakásban is, ha biztosítjuk számukra a megfelelő időt és helyet a mozgásra, szabadságra, önállóságra. A kérdésedre válaszolva: tavasszal került hozzánk a kutya, és gyakorlatilag ő választott minket. Nekünk csak azt kellett eldönteni, hogy visszük-e magunkkal, vagy nem. Vittük. Mivel ekkor még semmi tapasztalatom és információm nem volt a kutyatartásról, amilyen gyorsan csak lehetett, részt vettünk egy alapfokú tanfolyamon a Népszigeti Kutyaiskolában, ahol nagyrészt én tanultam. A terelésbe úgy csöppentem bele, hogy egy régi ismerősöm pumitenyésztéssel foglalkozik (Vöröskői-Kondacsipkedő pumitenyészet), és tudtam, hogy jár a kutyáival terelni. Kíváncsi voltam, hogy az én kutyámban is benne van-e a terelőösztön, és elmentem velük egy alkalommal.

– Hogyan sajátítottátok el a terelés mesterségét? Mikor kezdtétek el gyakorolni, és hová jártok ki ezért? Mik voltak a gyakorlás főbb buktatói, nehézségei?

– Túlzás azt mondani, hogy elsajátítottuk a terelés mesterségét: még csak tanulgatjuk. Csak néhány hónapja – július elején – kezdtünk el foglalkozni a tereléssel, azóta rendszeresen, legalább heti egyszer gyakorlunk Székesfehérváron, Patkó Gabinál, ill. részt vettem egy terelőtáborban Vasadon, Árkosi Józsefnél. Az elején nekem kellett megtanulnom, hogyan is megy ez az egész. Az említett helyeken sokat segítettek, segítenek ebben. A kutyától – hiába rendelkezik terelőösztönnel – nem szabad csodákat várni. Szép lassan, sok rövid foglalkozással, sok dicsérettel, lelkesítéssel haladhatunk hatékonyan. Jó, ha ismeri az ember a saját kutyája korlátait; hogy mikor kell abbahagyni, mikor kell bátorítani, dicsérni, vagy éppen szidni. Az elején, ha nincs kedve, nem kell erőltetni: legyen ez játék, amit jutalomként él meg. Fontos, hogy ha tehetjük, mindig a csúcson hagyjuk abba, az maradjon meg a kutyában emléknek, ne a negatívumok. Később persze a megtanult dolgok végrehajtását már engedelmességből el kell várni. Akkor már munkáról van szó, ott nem nőhet a kutya az ember fejére.

A terelésben a legnagyobb „nehézséget” az jelenti, hogy birka nélkül nem megy. Rá kell szánni az időt, el kell utazni a nyájhoz, és ott legalább 2-3 órát el kell tölteni gyakorlással. 10-15 percnél többet nem érdemes egyszerre foglalkozni a kutyával, inkább félórás pihenőket tartva ismételgetni. Sokszor magam sem tudom, hogyan lehetne rávenni egy-egy dologra, de rövidebb-hosszabb idő alatt rájön, mit is várok tőle.

– Gyakorolva a terelés tudományát, miben látod a puli, mint fajta sajátosságait? Miben térnek el a magyar terelőkutyák a többi (pl. angol) fajtától, és miben különbözik a puli munkája, képessége a többi magyar pásztorkutyáétól?

– A magyar fajták hagyományosan hajtó stílusban terelnek, ösztöneik alapján erre az alkalmasabbak. Ez azt jelenti, hogy tolják maguk előtt a nyájat, amikor kell, jobbról vagy balról melléfutnak, így kényszerítik a birkákat a megfelelő irányba, mindezt hangosan ugatva, ha kell, a jószág lábát csipkedve. Az angol fajták ezzel ellentétben gyűjtő stílusban terelnek, ami annyit jelent, hogy ösztönösen a nyáj ellenkező oldaláról mindig a juhász felé terelik a birkát. Természetesen ettől függetlenül egy pulit is meg lehet tanítani a gyűjtő stílusra, de folyamatos irányítást igényel, hogy a kutyát a nyáj túloldalán tartva magunk felé hajtsuk a birkát. Én a hagyományos hajtó stílusra tanítgatom a kutyámat.

A magyar fajták között igazából nem látok nagy különbséget a terelésben. Nagyjából hasonló méretű, vérmérsékletű fajtákról van szó, csaholással, csipkedéssel, hajtva terelnek. Esetenként nagyobb különbség lehet fajtán belül az egyedek között, mint a fajták között általánosságban.

– Végül szeretném megkérdezni, hogy milyen terveid vannak a jövőben. Milyen célt tűztél ki magatok elé, és foglalkoztál-e a tenyésztés gondolatával?

– Amíg kedvem van nekem is és a kutyának is, addig járunk terelni és a versenyekre, ahol próbálunk egyre jobb eredményeket elérni. A tenyésztéssel kapcsolatban azt tudni kell, hogy a puli a többi magyar terelőfajtával szemben zárt tenyésztésű, tehát az én talált kutyám – hiába tökéletes szerintem – nem vehet részt a pulitenyésztésben, mivel nincs törzskönyve, ismeretlen a múltja. A mérete alapján sem illik igazán a jelenlegi standardba, mert az én kanom a standard szerint csak egy kisebb termetű szuka méretét éri el (38 cm). Ettől függetlenül lehetségesnek tartom, hogy ezt a szerintem nagyon jó tulajdonságokkal rendelkező kutyát hasonló vérmérsékletű, temperamentumú, jó terelőképességű puli szukával pároztassam a jövőben.


Rasztari