PULI DANCING

  És a használat fejezet befejezéseképpen, annak csúcsán következzen egy újabb irányzat összefoglalása, illetve Pulival kapcsolatos sajátosságainak ismertetése, a dog dancing. Akik egyik szakirány iránt sem éreznek vonzalmat, netán kötetlen, szárnyaló szellemüket egyik használati irányzat sem elégíti ki azok Pulijukkal a sajátos tánc világában biztosan otthonra lelnek, mert ez a sport éppen a versenyzők kreativitására épít.

Ez az a műfaj ahol gyakorlatilag az a szabály, hogy alig van szabály. Gyakorlatilag bármilyen ötlet, mód és lehetőség megvalósítható. Tulajdonképpen mondhatnánk azt is a kedves olvasónak, hogy abszolút amerikai, mégis emlékezzünk vissza az eddig olvasottakra amik a magyar sajátosságokat is rögzítik, vagyis a Puli minden használati értékrendbe beilleszthető, mégis kissé eltérő módon, kicsit másképp. Szinte egy az egyben összecseng a dog dancing filozófiával. Mert mi magyarok a találékonyságunkról is híresek vagyunk….és a Puli dancing éppen ezt szükségelteti. Eredményességünk ráadásul a tánc műfajában sem elhanyagolható. A tánc terén nemzedékek óta rögzült tehetségünk itt a találékonyságunkkal is ötvöződhet.

És mi más szükségeltetne egy magyarok által előadott efféle produkcióhoz, mint ízig-vérig magyar kutya, a Puli. Van egy táncunk amit az egész világon ismernek, velünk azonosítanak, és van egy ugyanilyen kutyafajtánk is. A csárdás pedig rakott alsószoknyák lebbenésének látványával az igazi amilyenhez hasonló látványt csak a Puli hatalmas szőrének lebbenése jelenthet.

Ebben a sportban gyakorlatilag mindenki megtalálhatja a saját helyét. Azok is akik kezdők, azok is akik szeretnek eszközt használni és azok is akiknek Pulija elragadó, különleges teljesítményre képes. A szabadon szárnyaló ötletesség határa tehát a csillagos ég. Már csak azért is, mert a szabadságon belül eltérő szabad stílusok léteznek, kinek kinek igénye, ízlése szerint. Mégis a Puli dancing nem más, mint a zene-ember-kutya mozgásának csodálatos összhangja. Kötött módon csak a kezdő pozíció meghatározott, ekkor lehet a Puli lapockája a kutyavezető térdével egy magasságban(heel pozíció), vagy a Puli közvetlenül a kutyavezető előtt helyezkedik el (front pozíció). Egy egy bemutatott produkció nem más, mint kutyás szemüvegen át csodált művészet, alkotás, ahol a műfajhoz érdemes módon fellépések, kűrök, koreográfiák zajlanak. A helwork hagyományos elemeket tartalmazó stílusán túl a freeststyle maga a szabadság a szabadságban. Sőt nem csak a klasszikus egy Puli egy ember összeállítás lehetséges, hanem a produkción részt vehet egy ember két kutyával, de több ember több kutyával is. A páros mozgásának értékelése mellett pontozásra kerül a művészi benyomás és a zenével való összhang is. A kezdő szint teljesítése itt is nagyon fontos, illetve szükséges megjegyezni, hogy a következő lépcsőfok, a középhaladó teljesítményszínt a kezdő versenyen a lehetséges összpontszám 80 %-a.